Itt a vége: letartóztatnák a leváltott dél-koreai elnököt

  • - gera -
  • 2017. március 27.

Külpol

Egy működő demokrácia: visszaélt a hatalmával, most tíz évnél is hosszabb időre mehet a börtönbe.

Az ügyészség kezdeményezi a volt dél-koreai elnök, Pak Gun Hje letartóztatását – írta meg a The New York Times. Még tavaly ősszel robbant ki Dél-Korea történetének eddigi talán legnagyobb politikai botránya, amelynek központi figurája a regnáló elnök, Pak Gun Hje volt. A vád szerint a korábbi technokrata vezető, Pak Csong Hi tábornok lánya visszaélt a hatalmával, amikor bizalmasának, Csve Szunsilnek kormányzati iratokat és információkat adott át. Ezzel az volt a legfőbb gond, hogy a nyilvánosság előtt addig ismeretlen nő semmiféle állami pozícióval nem rendelkezett, ehhez képest hozzáfért az elnök beszédeihez, aki még nyomást is gyakorolt különböző cégekre, hogy támogassák a Csve alapítványait. Dél-Koreában már októberben óriási, milliós tüntetések kezdődtek, a lakosság az elnök távozását követelte, aki ugyan bocsánatot kért, ám magától nem akart lemondani.

Belebukni a korrupcióba - Politikai botrány Dél-Koreában

Történelmének legnagyobb demokratikus válságát éli a kelet-ázsiai ország. A szálak a múltba és egy titokzatos, kormányzati pozícióval nem rendelkező tanácsadóhoz vezetnek. Telefonok és égő gyertyák a kezekben, együtt vonuló fiatalok és idősek, több százezres vagy inkább milliós tömeg az utcákon – ezeket lehetett látni a képeken, amelyek október végétől kezdve bejárták a világot, és arról tanúskodtak, hogy a dél-koreaiak már hónapok óta tüntetnek a korrupciós ügybe keveredett államfőjük ellen.

Decemberben szavazta meg a parlament a 2013 óta hivatalban lévő elnök felfüggesztését, majd ezt követte az ún. impeachment, azaz a megvádolási eljárás. Ennek eredményeként március 10-én döntött az alkotmánybíróság, hogy a vád megalapozott, így Pak Gun Hjet hivatalosan felfüggesztették, s ezzel elvesztette a mentelmi jogát.

A The New York Times cikke szerint a volt elnököt több mint 20 órán keresztül hallgatta ki az ügyészég a múlt héten, ezt követően hozták meg a döntést, hogy kezdeményezik Pak Gun Hje letartóztatását. Ha a vádak bebizonyosodnak, az egykori államfőt több mint tíz év börtönbüntetésre is ítélhetik.

Pak Gun Hje éppen az ügyészségre tart

Pak Gun Hje éppen az ügyészségre tart

Fotó: MTI/EPApool/Dzson Hon Kjun

Az országban május 9-én előrehozott választásokat tartanak, a pártok jelenleg éppen a jelöltállító-verseny közepén tartanak.

(via The New York Times)

Leadkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.