Palesztin területeken elkövetett háborús bűnök miatt indít vizsgálatot a hágai bíróság

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 20.

Külpol

Izraeli és palesztin háborús bűnöket egyaránt fel akarnak tárni. Izrael tiltakozik.

Fatou Bensouda, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze pénteken Hágában bejelentette, hogy teljes körű vizsgálatot kíván nyitni a palesztin területeken elkövetett esetleges "háborús bűnök" ügyében, a vizsgálat mind az izraeliek, mind a palesztinok elleni vádakra kiterjed.

"Meggyőződésem, hogy ésszerű alapja van a palesztinai helyzetre vonatkozó vizsgálat megnyitásának, és háborús bűnöket követtek el, illetve követnek el jelenleg is Ciszjordániában, így Kelet-Jeruzsálemben, valamint a Gázai-övezetben" - áll a főügyésznő közleményében.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök élesen bírálta a főügyész bejelentését, mondván, hogy az ICC-nek nincs joghatósága vizsgálatot folytatni a Palesztin Területeken.

"A bíróságnak ebben az ügyben nincs joghatósága. Az ICC csak szuverén államok által benyújtott beadványok ügyében illetékes. Márpedig palesztin állam nem létezik" - mondta a kormányfő.

A főügyész közölte, hogy jogászokkal konzultált a nemzetközi jogszabályokat illetően, tekintettel a palesztin területek vitatott jogi és de facto helyzetére.

Az ICC az alapokmányát, a Római Statútumot aláíró 123 ország területén elkövetett háborús bűnök, népirtások és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében jogosult ítélkezni. Izrael nem írta alá a Római Statútumot, az izraeli megszállás alatt lévő Ciszjordániában kormányzó, korlátozott autonómiával rendelkező Palesztin Hatóság viszont igen.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.