Még mindig többen félnek az EU-ban a migrációtól, mint a klímaváltozástól

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. december 20.

Külpol

A terrorizmustól ugyanakkor egyre kevésbé tartanak az uniós polgárok.

A migrációt és az éghajlatváltozást tartják a legtöbb aggodalomra okot adó jelenségeknek az Európai Unió polgárai - derült ki az Európai Bizottság pénteken közzétett, az egész Európai Unióra kiterjedő elégedettségi felméréséből.

A kutatás szerint a legaggasztóbb dolgok a következők az EU-s polgárok szerint:

1. migráció - ezt 34 százalék jelölte meg, ugyanúgy, mint a legutóbbi, tavaszi felméréskor.

2. éghajlatváltozás - ezt most 24 százalék mondta, de ez 2 százalékkal több, mint legutóbb.

3. az unió gazdasági helyzete - 18 százalék.

4. terrorizmus - 15 százalék, de tavasz óta ez 3 százalékkal csökkent csökkenést mutatott, sőt, 2017 tavasza óta 29 százalékkal kevesebben jelölték meg.

5. munkanélküliség - 12 százalék.

A saját országukra vonatkozóan a legtöbben az egészségügyi és szociális biztonságot tartották a legfontosabb nemzeti kérdésnek (23 százalék), de a második helyre itt is a környezetvédelem (21 százalék) került, míg a munkanélküliség a harmadik helyen áll 20 százalékkal. 18 százalék említette a megélhetési költségekkel kapcsolatos aggodalmakat, és saját országuk legfontosabb problémái között csak a válaszadók 17 százaléka említette a bevándorlást.

A jelentésből Magyarországra vonatkozóan az derült ki, hogy a válaszadók 52 százaléka bízik az uniós intézményekben, amíg az uniós átlag e tekintetben 43 százalék. A magyarok 61 százaléka vélekedett úgy, hogy az unióban működik a demokrácia, amíg az uniós átlag e kérdést tekintve 52 százalék volt.

Arról, hogy a válaszadók milyen mértékben érzik magukat uniós polgárnak, a magyarok 80 százaléka válaszolt pozitívan, magasabb arányban, mint a 70 százalékos uniós átlag.

A felmérésből az is kiderült, hogy az európai gazdasági és monetáris unió szempontjából a magyarok 60 százalékban, valamivel a 62 százalékos európai átlagnál kevesebben érezték fontosnak az euró mint közös uniós fizetőeszköz használatát.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.