Skót függetlenségpártiak tüntettek a glasgow-i György téren
De a jövő heti parlamenti választásokra készülő rendezvényen felvonultak a függetlenséget ellenzők is.
De a jövő heti parlamenti választásokra készülő rendezvényen felvonultak a függetlenséget ellenzők is.
Azok, akik tagjai a Navalnij Törzsei nevű társadalmi mozgalomnak.
Az amerikaiak eredetileg május elsejéig hagyták volna el az országot, most szeptember 11-e az új időpont.
Nyolc oroszt gyanúsítanak azzal, hogy részt vettek bulgáriai fegyvergyári robbantásokban és egy merényletben.
Csütörtökön két bírósági tárgyaláson is vádlottként szerepelt a börtönben ülő ellenzéki politikus.
A Momentum, a Fidesz és a KDNP nemmel, a Jobbik és az MSZP igennel szavazott.
Mind a négy ország kiutasított orosz diplomatákat.
A vakcina legalább első dózisával már 1 millió 35 ezer embert beoltottak.
Május 19-én várható az újabb lazítás, az éttermek teraszai akkor talán kinyithatnak.
A két alapítványnak megtiltották a tömegtájékoztatási eszközökkel való együttműködést és a nyilvános események szervezését is.
Nem engedélyezték a vakcina alkalmazását.