Most Navalnij alapítványait vették célba, bíróság korlátozta őket

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 27.

Külpol

A két alapítványnak megtiltották a tömegtájékoztatási eszközökkel való együttműködést és a nyilvános események szervezését is. 

Ideiglenes korlátozó intézkedéseket rendelt el kedden a moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által alapított, az orosz főváros ügyészsége által szélsőségességgel vádolt Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) ellen.

A korlátozásokat, amelyeket a bíróság sajtóosztályának közleménye az ügy zárt tárgyalása miatt nem részletezett, a moszkvai ügyészség kérésére vezették be.

A két alapítvány jogi képviselői a Kommerszant című lappal közölték, hogy

a tilalom a tömegtájékoztatási eszközökkel való együttműködésre, a nyilvános események szervezésére és a választásokon való részvételre vonatkozik,

egészen az ügyészég által kezdeményezett eljárásban meghozandó ítéletig.

Ivan Zsdanov, az FBK igazgatója a Telegramon jelezte, hogy az alapítvány anyagi támogatását egyelőre nem tiltották meg.  

Hétfőn derült ki, hogy Genyisz Popov moszkvai ügyész elrendelte a regionális úgynevezett "Navalnij-törzsek" tevékenységének felfüggesztését. Ennek következtében csoportok nem szervezhetnek gyűléseket, nem oszthatnak meg anyagokat az interneten, valamint nem vehetnek részt választáson vagy népszavazáson. A bírságok, valamint az adók és az illetékek befizetésén kívül bankszámlát másra nem használhatnak.

A fővárosi törvényszéken hétfőn tartottak volna előzetes tárgyalást arról, hogy szélsőséges szervezetnek minősítsenek-e több, Navalnijhoz fűződő szervezetet. Az ügyészség ezek tevékenységének szélsőségesnek nyilvánítását és betiltását indítványozta.

Az eljárást csütörtökre elnapolták. Vélhetően ekkor dönt majd a bíróság, hogy ügyrendbe veszi-e az ügyészi kereset érdemi elbírálását, avagy visszaküldi a felügyeleti szervnek a jogsértések orvoslása céljából.

A moszkvai ügyészség szerint a Navalnijhoz közel álló szervezetek a társadalmi és politikai helyzet destabilizálásának feltételeit szándékoznak megteremteni, tevékenységük tényleges célja pedig "a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához", egyebek között a "színes forradalmak" forgatókönyvének alkalmazásával.

Az ügyészség emellett úgy véli, hogy az érintett csoportok Oroszországban nemkívánatosnak minősített külföldi és nemzetközi szervezetek tevékenységét végzik az ország területén.

Az FBK-t 2019 októberében, az FZPG-t pedig 2020 decemberében minősítette az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynök, nem kormányzati szervezetté.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.