Jelentkezett Navalnij az Északi-sarkkörön túli börtönéből

  • narancs.hu
  • 2023. december 26.

Külpol

Húsz napig szállították át az orosz ellenzéki aktivistát a Harp nevű falu melletti börtöntelepre. Állítása szerint remek a hangulata.

Közzétette első bejegyzését az X-en Alekszej Navalnij, mióta három hétre eltűnt. Hosszú hallgatás után kiderült, hogy egy Északi-sarkkörön túli börtönbe szállították át az ország egyik legkeményebb börtöntelepére.

„Én vagyok az új Mikulás. Van már báránybőr subám, usankám és kapok valenkit is (hagyományos orosz téli lábbeli). 20 napig tartó átszállításom alatt szakállat is növesztettem”

- írta X-re a politikai fogoly.

Navalnij megerősítette, hogy a Jamal-Nyenyec körzetben Harp faluban van jelenleg, hozzátéve, hogy a húsz napig tartó átszállítás elég kimerítő volt, de még mindig remek a hangulata. „Az őrség nem olyan, mint Közép-Oroszországban, hanem olyan, mint a filmekben, gépfegyverekkel, kesztyűs- csizmás alakokkal, hatalmas juhászkutyákkal. Mindenesetre ne aggódjatok miattam. Jól vagyok. Teljesen megkönnyebbültem, hogy végre célba értem. Még egyszer köszönöm mindenkinek a támogatást. És boldog ünnepeket” – zárta bejelentkezését.

Alekszej Navalnij nemrég újabb 19 évet kapott az orosz rezsimtől. Sokan az életéért is aggódtak, ugyanis az utolsó hír az volt róla, hogy elájult az éhségtől börtöncellájában. Mostanra viszonylag egyértelmű, hogy a férfi csak akkor szabadulhatna a börtönből, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök elbukna, vagy legalább is meggyengülne annyira az otthoni hatalma, hogy kénytelen gesztust tenni.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”