Justin Trudeau bejelentette: Kanada 53 millió dollárnyi segélyt küldő az élelmiszer- és gyógyszerhiánytól szenvedő venezuelaiaknak

  • narancs.hu
  • 2019. február 4.

Külpol

A kanadai miniszterelnök szerint ez világos üzenet, hogy országa nem hagyja magára a venezuelai népet.

Kanada 53 millió kanadai dollár összegű segélyt küld a venezuelai népnek – jelentette be a limai csoport ottawai találkozóján a kanadai miniszterelnök hétfőn.

Justin Trudeau azt mondta, hogy kormánya az összeg egy részéből a mintegy 3 millió venezuelai menekültet szeretné segíteni. „Kanada a venezuelaiak legégetőbb szükségleteire küldi a pénzt” – jelentette be a miniszterelnök a találkozó megnyitóján, hozzátéve, a döntés egyben világos üzenet a venezuelai népnek, hogy a csoport nem hagyja őt magára.

A kanadai miniszterelnök kifejtette továbbá, hogy a segély nagy része megbízható partnerek közvetítésével jut el a venezuelaiakhoz, továbbá részesednek belőle a Venezuelával szomszédos országok is, hogy így segítsék őket a menekültek ellátásában.

A 14 amerikai országot tömörítő limai csoport külügyminiszterei a nap folyamán ültek össze a venezuelai válság megvitatására. A csoport országai, Mexikó kivételével, a múlt héten már bejelentették, elismerik Juan Guaidót, az ellenzéki többségű, de hatalmától megfosztott parlament elnökét Venezuela ideiglenes államfőjeként.

Venezuelai válság: Az EU tagállamai el fogják ismerni Juan Guaidót

Annak érdekében, hogy mielőbb szabad és tisztességes választásokat tarthassanak Venezuelában. Az Európai Unió tagállamai el fogják ismerni Juan Guaidót, az ellenzéki többségű caracasi parlament elnökét Venezuela ideiglenes államfőjeként - derült ki hétfőn a Reuters hírügynökség birtokába jutott uniós közlemény tervezetéből. Több uniós ország már bejelentette, hogy elismeri Guaidót annak érdekében, hogy mielőbb szabad és tisztességes választásokat tarthassanak Venezuelában.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Helga Schmid, az Európai Unió külügyi szolgálatának főtitkára videokonferencián vesz részt a tanácskozáson. Hétfőn közben újabb országok ismerték el Juan Guaidót Venezuela ideiglenes államfőjeként, miután a hivatalban lévő államfő, Nicolás Maduro újraválasztásának törvényességét a venezuelai ellenzék mellett a nemzetközi közösség jelentős része is vitatta.

A dél-amerikai országban azt követően szélesedett ki a belpolitikai válság, hogy Juan Guaidó január 23-án, a Nicolás Maduro elleni tüntetésen ideiglenes elnökké kiáltotta ki magát, hogy mielőbb szabad és tisztességes választásokat tarthassanak az országban.

A venezuelai helyzetről a múlt héten írtunk részletesen:

Mintha a NER bukna itthon, olyan most a helyzet Venezuelában

Elmagyarázzuk, mi történik Venezuelában, és hogy mi várható az elkövetkezendőkben.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.