Magyar Narancs, IX. évf. 26. szám, 1997. június 26.
Akárhonnan indultak is ki tavaly júniusban a híresztelések Pol Pot haláláról, megerősítésüket eleve lehetetlenné tette, hogy a Vörös Khmer vezetőjét az 1979-es vietnami megszállás óta a legszűkebb környezetén kívül nem látta senki. Az elmúlt napokban Kambodzsából érkezett hírek is ellentmondásosak voltak, hiszen miután a múlt héten Norodom Ranariddh "első" miniszterelnök környezetéből azt jelentették, hogy az állítólag meglehetősen leromlott állapotú, maláriás egykori zsarnokot napokon belül a fővárosba viszik fogva tartói, a másod-miniszterelnök Hun Sen a legnagyobb kételkedéssel nyilatkozott arról, hogy bárki is őrizetben tartaná Pol Potot.
Népirtók, árulók,
szabadságharcosok
Csütörtökön mondta be a Vörös Khmer rádiója, hogy a mozgalom saját maga tartja fogságban "áruló" vezetőjét, ami Hun Sen szerint már önmagában is abszurditás, hiszen hogyan lehetne árulója egy szervezetnek a saját első számú vezetője. Pedig hát Hun Sennek éppenséggel lehetnének fogalmai árulás, tisztogatás és frakciózás kommunista mozgalmakban szokásos szélsőségeiről és értelmezéseiről, hiszen húsz éve még maga is a Vörös Khmer középszintű vezetői közé tartozott, csak idejében szagot kapott, és több, tisztogatásveszélytől fenyegetett vezetőtársával együtt még idejében Vietnamba szökött, hogy azután a bevonuló megszálló csapatokkal térjen hamarosan vissza, ezúttal már egyenesen a kormány élére. (Az akkori kommunista bábkormánypárt, majd az ENSZ-rendezés idején Kambodzsai Néppárt néven tovább manőverező utódszervezet mostani első embere, Chea Sim, aki ráadásul a nemzetgyűlés jelenlegi elnöke is, ugyanilyen múlttal dicsekedhet, és lehetne a névsort folytatni hosszan.)
Na de nem is ez. Hanem a Vörös Khmer, maga. A szervezet, lévén a vietnami megszállás idején a legütőképesebb, legfelszereltebb hazai ellenálló erő, hosszú időn át, sőt az egykori szörnytettek időbeli távolodásával párhuzamosan fokozódó mértékben el tudta hitetni magáról, hogy mintegy saját egykori jogtiprásának csorbáját köszörülve most egy másik jogtiprás ellen harcol. Habár tény, hogy ezt nem elsősorban a helyi lakosság hitte el, meg hát a Vörös Khmer által uralt területeken ez a kérdés ebben a formában nem is merült fel igazán, az ott élők rettegtek és engedelmeskedtek. Sokkal inkább a külföld, ezen belül első helyen az Amerikai Egyesült Államok kormánya emelte be Pol Potékat a szabadságharcosok megtisztelő rendszertani helyére, miután világos volt, hogy a másik két ellenálló szervezet úgysem tudott volna mit kezdeni a vietnami haderővel, amely washingtoni nézőpontból minden rossz legrosszabbika volt, amellyel szemben akár még az ördöggel is. Arról nem is beszélve, hogy az ENSZ-ben a megszállással megdöntött Phnom Penh-i rendszer megtarthatta a helyét, míg az új rezsimtől mindvégig megtagadta az elismerést a világszervezet.
Trónon, kormányon,
ellenzékben
A masszív amerikai (és hasonlóképpen Vietnam-ellenes szempontok által mozgatott kínai) támogatásnak hála a Szovjetunió szétzilálódása miatt külső segítség nélkül maradt hanoi csapatok aztán a kilencvenes évek elejére kiszorultak Kambodzsából. Többéves huzavona, békefenntartás, aknaszedés és tárgyalások után 1993-ban ENSZ-dollármilliárdokból sikerült lebonyolítani a választásokat, amelyek a minden addigi kambodzsai rendszert átvészelő, erőteljes pekingi támogatásból élő Szihanuk herceg felkelő csoportjának, a FUNCIMPEC-nek a győzelmét hozták. Szihanuk trónra ülhetett, fia, Ranariddh herceg lett a kormányfő, de az ország irányításába rövid távon mindenképpen bölcsnek tűnő belátásból bevonták a választásokon második helyet szerzett addigi kormánypártot is, amely így félig-meddig szabad kezet kapott ahhoz, hogy továbbra is kezében tartsa a központi és helyi adminisztráció jelentős részét. (Ez a második helyezés egyúttal azt is jelezte, hogy a lakosság egy jelentős része minden valódi vagy tettetett nyugati meggyőződés dacára és érthetően a Vörös Khmer korábbi rémuralmával, a totális rabsággal szemben a külső szabadság elvesztését részesítette előnyben.)
A Vörös Khmer viszont a szavazási eredményeknek megfelelően kimaradt a buliból, és hiába kezdett fegyveres akciókkal alátámasztott, hisztérikus kampányt a Vietnam kapcarongyának minősített új monarchiával szemben, világossá vált, hogy egységei most már újra Kambodzsával, a kambodzsaiakkal (a khmerekkel) állnak harcban. Ettől kezdve egész egységeik tették le a fegyvert vagy csatlakoztak a királyi haderőhöz. Csak a Thaifölddel határos nyugati és északi országszéleket tudták megtartani az uralmuk alatt, ahol viszont néhány ezer emberrel a közelmúltig vissza tudták verni a hadsereg támadó próbálkozásait. Nyugati egységeik a szervezet egykori harmadik emberének, Ieng Sarynak a vezetésével tavaly megállapodtak a kormánnyal, mégpedig úgy, hogy az általuk elfoglalt körzet egyfajta részleges autonómiát kapott, a fegyveresek pedig lényegében maradhattak, ahol voltak.
Versengés az átállókért
Ennek a megoldásnak a híre aztán zilálni kezdte a Pol Pot körül megmaradt északi csoport morálját is. Az itteni belső szakadásról szóló hírek számoltak be arról is, hogy mielőtt Pol Pot és fegyveresei őserdei bázisukról szakadár társaik elől továbbmenekülve megpróbáltak volna áttörni Thaiföldre, állítólagos árulásáért családostul kivégezték Son Sent, aki maga is a Vörös Khmer legfelső vezetői közé tartozott, sőt ő irányította a hírhedett Tuol Sleng kínzóközpontot, ahol annak idején vagy húszezren haltak bele a vallatásokba.
Tuol Sleng a vietnami megszállás óta múzeum. 1993-ban az ellenállásban végtére is a Vörös Khmerrel szövetségben harcoló monarchista oldal részéről megpróbálták bezáratni, amit a bábkormánypárt utódai természetesen keményen elutasítottak. És miközben ez a kis nézeteltérés jól illusztrálta a két új kényszer-szövetséges azóta egyre csak romló viszonyát, távolról sem jelentette azt, hogy Hun Sen tábora kibékíthetetlenül szemben állna az egykori gyilkosokkal. Amikor tavaly töredezni kezdett a Vörös Khmer egysége, a monarchistákéval azonos hőfokú lelkesedéssel indultak csatába a szakadárok kegyeiért. Ez a versengés már olyan szélsőségekig fajult, hogy kölcsönösen vádak hangzanak el, miszerint a másik fél értéktelen, rovatlan múltú ál-átálltakkal dicsekszik, akik igazából nem is voltak gyilkosok. Ranariddh átállt Vörös Khmer-harcosok százaival bővítette ki házi hadseregét.
Korán kezdett kampány
A következő választások csak jövő novemberben lesznek, ha minden igaz, de a két koalíciós partner közötti feszültség már egy eldurvult kampány finisét idézi, polgárháborús félelmekkel. A főváros lakossága élelmiszerkészleteket, a két politikai csoport fegyvereket halmoz föl. Egyébként a hosszú kampány már januárban megkezdődött, amikor az "első" miniszterelnök bejelentette, hogy a FUNCINPEC választási szövetségre lép több kisebb párttal. Ez a hír aligha enyhítette Hun Sen állítólag már elmekórtani esetté mélyült paranoiáját. A másod-miniszterelnök magánhadserege Ranariddh hercegénél is nagyobb, tankokkal, tüzérséggel egészül ki. A fővároson kívül fekvő rezidenciáját Hun Sen csak állig felfegyverzett katonai kísérettel hagyja el, azzal is ritkán, ami a kormányzat működését nem teszi éppen olajozottá.
A mélyülő bizalmatlanság bármikor nyílt fegyveres harcokba torkollhat, ahogy ez februárban egyszer már bekövetkezett az ország második legnagyobb városában, ahol két héten át lőttek egymásra a két oldal párthívei. És miközben Pol Pot már csak vádlottként léphet a kambodzsai közélet porondjára, egykori társai akár halálukig elevickélhetnek a belpolitikai csatározások farvizén.
- kovácsy -
A nemlét határán
Az év elején mértéktartóan lelkendező szavakkal jelentette a világsajtó, hogy ha nehezen is, de mintha beindulna valami a kambodzsai gazdaságban. Ennek alátámasztásaként azonban csak egyetlen érvet emlegettek, a hétszázalékosra becsült évi növekedést, ami, tekintetbe véve a kiindulópontot, a gazdasági nemlétet, mellbevágóan soknak azért nem mondható. Miután a Vörös Khmertől már nem kell tartani, a külföldi beruházók most a koalíciós belviták miatt nem mernek és nem is tudnak merészebbet lépni.
Pedig a jogi feltételek barátságosak, és bőségesek a beruházási lehetőségek. Az idegenforgalmi érdeklődés folyamatosan szélesedik, a turistaiparba tehát érdemes befektetni, és természetesen ott vannak a szokásos harmadik világbeli lehetőségek is, mint a könnyű- és élelmiszeripar.
De a politikai helyzet bizonytalansága nem csak úgy, általában véve, félelemből tartja vissza a határokon toporgó beruházókat. A koalíciós rendszer olyan, hogy minden minisztérium élén ott áll mindkét párt egy-egy embere. A beruházási adminisztráció során az ügyek reménytelenül el tudnak akadni a hatásköri acsarkodásokon. A kambodzsai gazdaságot elsősorban a korrupció, az illegális játékbarlang-ipar, a kábítószer-kereskedelem és a hozzá kapcsolódó pénzmosás tartja lendületben.
A törvényes gazdaság lehetőségei iránt érdeklődő külföldiek viszont egyelőre arra szorítkoznak, hogy megveszik az ingatlant, bekerítik, és várnak. És nem nyugtatja meg őket az sem, hogy Kambodzsa elvileg egy hónap múlva tagja lesz Délkelet-Ázsia szervezetének, az ASEAN-nak, ami egyfajta stabilitási garanciát jelent.
