Magyar Narancs, IX. évf. 26. szám, 1997. június 26.
Igaz, Hongkong - akárcsak Berlin vagy Bécs - a hidegháború éveiben a két szemben álló világ egyik legérzékenyebb érintkezési pontja volt. Csak nálunk, Európában halványította el a távol-keleti nagy hírszerzési akcióknak és más speciális feladatoknak a fényét a helyi hidegháború aktualitása.
Peking számítása azonban, hogy most végre megszabadulhat az angol politikai-katonai jelenléttől, máris merő illúziónak bizonyult. London, tanulva a kínai ígéretek mulandóságából, miután most áprilisban kivonta csapatait Hongkongból, megerősítette együttműködését azzal a öthatalmi védelmi csoporttal, melyet egyenrangú partnerként alkot Ausztráliával, Új-Zélanddal, Malajziával és Szingapúrral. Ezek az országok már idejekorán észrevették a kínai expanzió fenyegető voltát; Malajzia pedig sietve beleegyezett, hogy a Brit Királyi Tengerészet támaszpontot hozzon létre Tioman szigetén. Sőt a maláj hadügyminiszter, Syed Hamit egyik nyilatkozatában kiemelte: "Mint az Öthatalmi Védelmi Megállapodás egyik tagja, Anglia bármely érintett ország katonai támaszpontját használhatja a jövőben." E törekvéseket jellemzi, hogy a Királyi Haditengerészet az elmúlt félévben a térség 34 országában tett látogatást és összesen 26 közös hadgyakorlatot rendezett.
Nyilvánvaló tehát, hogy
a brit koronának
eszében sincs elhagyni a térséget. Ellenkezőleg. Minden jel arra mutat, hogy politikai-hírszerzői aktivitása - a korábbi gyakorlattól eltérően, immáron nemzetközi együttműködés keretében - fokozódni fog.
Egy efféle feladatra a brit titkosszolgálat (SIS), közkeletűbb nevén az M16 már 1993-ban konkrét elképzeléseket dolgozott ki. Az 1977-ben a csöndes hongkongi tengerparton, Csung Hom Kokon létesített lehallgatóállomás, melyet közösen üzemeltettek az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA), és amely figyelemmel kísérte a térség valamennyi elektronikusan továbbított információját - beleértve valamennyi helyi és távolsági telefonbeszélgetést -, már 1993-ban átköltözött a nyugat-ausztráliai Geroldtonba, és megemelt büdzsével, ám hasonló feladatkörrel végzi munkáját az Ausztrál Védelmi Jelelemző Igazgatóság (ADSD) keretében. Az eddig Hongkongban állomásozó Kína-szakértőket is még a tavalyi év folyamán új beosztásba helyezték a dél-koreai, thaiföldi és malajziai brit képviseleteken.
A brit felderítőmunka legfőbb támasza azonban az a 2-300 helyi ügynök lehet, akiket a titkosszolgálat most Hongkongban hátrahagy. Ha figyelembe vesszük, hányan igyekeztek elhagyni Hongkongot 1997 nyaráig, illetve hányan próbálták kiváltani felemás brit útlevelüket, egyértelművé válik: a Nyugat okkal számíthat a szabadságjogokról való lemondást elutasító helyi kínaiak együttműködésére.
Ez azonban korábban nem volt ilyen egyértelmű. Hongkongban valódi gyarmati rendszer működött, az ott élők pedig tapasztalhatták, hogy az angolok egyáltalán nem siettetik egy európai jellegű demokrácia kiépítését. A pártok engedélyezése mindössze pár éves múltra tekint vissza, a helyi polgárok tömeges alkalmazása a brit adminisztrációban is csak az elmúlt időszakban indult meg.
Nem csoda tehát, hogy korábban épp
Peking számára
nyílt kedvező lehetőség, hogy titkosügynökök tömegét működtesse Hongkongban, illetve hogy ezt a kiskaput használja fel ügynökei észrevétlen Nyugatra juttatására. A helyi kínai kémközpont, az Új Kína Hírügynökség 1990-ben Amerikába disszidált egykori vezetője, Xu Jiatung adta közre, hogy Pekingnek legalább hatezer működő, illetve alvó ügynöke van jelen a szigetországban. Ezeknek egy része a Kína-barát pártok keretén belül működik, más részük a gazdasági életben tölt be pozíciókat. Közéjük számítható a brit koronához korábban hű köztisztviselők egy része is; azok, akik pozícióikat próbálják most átmenteni. Legnevesebb - leleplezett - képviselőjük a bevándorlási hivatal menesztett vezetője, Laurence Leung Ming-yin, aki a brit felderítés adatai szerint titkos akták tömegét adta át Pekingnek.
A helyi kínaiak "fenntartásai" Londonnal szemben 1989-et követően enyhültek. A Tienanmen téri mészárlás sokkolta Hongkong lakosságát, és sokukban feltámadt a gyanú: a Kínához való visszatérést követően elveszíthetik polgári jogaikat. Ennek következtében a brit titkosszolgálat már sikerrel újjászervezhette helyi hálózatait, sőt - Hongkongon keresztül - új pozíciókra tett szert magában Kínában is. Nem véletlen, hogy minden más kémközpontot megelőzően London szerzett tudomást elsőként a Nyugatot veszélyeztető pekingi fegyverügyletekről, beleértve az amerikai-kínai viszonyt jócskán elmérgesítő M-9 és M-11 rakétaszállítmányokat Pakisztán számára.
A hírszerzés szempontjából nem csak London számára fogalmazott meg új kihívásokat az 1997-es hongkongi fordulópont. Az Egyesült Államok is fontos lehetőséget lát abban, hogy a szigetország Kína egyik tartományaként
különleges státussal
rendelkezik majd az elkövetkező ötven esztendőben. Elemzők szerint azonban Washington - Londonnal szemben - beéri e téren a másodhegedűs szerepével, s pozícióit inkább Tajvanon igyekszik kiépíteni. Miként Franciaország is, amely az Egyesült Államokat idegesítő pekingi flörtjén túl okkal gyanítja, hogy saját katonapolitikai érdekeit mégiscsak a Kínától rettegő Indokínában védheti majd meg.
A Hongkong fedőnevű nagy geopolitikai játszma nyilvánvalóan nem tekinthető lezártnak. Új szereplők tűntek fel a színen, és új stratégiák. Kína az egyesülés révén földrajzilag is közelebb került azon ázsiai országokhoz, amelyek eddig is tartottak a nagy szomszéd szándékaitól. E félelem pedig új, az eddiginél szilárdabb szövetségesi politika nyitánya lehet, és egyben új konfrontációké is.
Ara-Kovács Attila
