Karanténba került az Orban-kormány Romániában

  • BM
  • 2020. március 13.

Külpol

Bréking!

Házi karanténba kerül a román kormány összes minisztere, és a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testületének minden tagja, miután a párt egyik szenátorát, aki az elmúlt napokban részt vett a párt politikai döntéshozatalában, koronavírus-fertőzöttnek találták – írja a Maszol.

Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, Vergil Chitac részt vett a kormányválság feloldásával kapcsolatos egyeztetéseken, és fenáll a veszélye annak, hogy másokat is megfertőzött. A miniszterelnök a kormány egyik protokollvillájába vonul házi karanténba, ahol minden lehetősége meglesz arra, hogy továbbvigye hivatalát.

Megkérte a kormány tagjait, hogy szigeteljék el magukat, és csakis telefonon vagy elektronikus úton lépjenek kapcsolatba másokkal. Közölte, hogy mintát vesznek a kormány és a PNL minden olyan tagjától, aki kapcsolatba lépet Chitac-kal, az eredményeket pedig nyilvánosságra hozzák.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.