Koronavírust túlélő nő azt javasolja, hogy ne pánikoljunk, ha fiatalok és alapból egészségesek vagyunk

  • BM
  • 2020. március 13.

Külpol

Az orvosa azt mondta neki, csak influenzás, egy online teszt kitöltése után jött rá, hogy elkapta a Vuhan-vírust.

Egy állítása szerint koronavírusból felépült seattle-i nő azt javasolja, hogy ne pánikoljunk, ha megbetegszünk– írja a CNN. A 37 éves Elizabeth Schneider úgy véli, hogy egy pár hete tartott házibuli alkalmával fertőződött meg, ugyanis az esemény után több barátjával egy időben lerobbantak.

Schneider a munkahelyén fáradtnak érezte magát, fájt a feje és rázta a hideg, ezért úgy döntött, hogy hazamegy. A láza ekkor nagyjából 38 Celsius-fokos volt, ami estére felszaladt 39-re, viszont azt hitte, hogy csak influenzás, ugyanis nem jelentkeztek nála a koronavírusra jellemző tünetek: nem köhögött, nem volt légszomja, valamint egyéb légzési nehézségei sem akadtak. Akkor döbbent rá, hogy elkapta a Vuhan-vírust, amikor a partin megfordult barátai közül többen szintén megbetegedtek.

A város az egyesült államokbeli koronavírus epicentrumának tekinthető Washington államban található, ami némileg alátámasztja az állítását, miszerint ő is megfertőződött. Az országban eddig 1635 esetet jelentettek, a legtöbbet Washingtonból (457), amiből 41-nek halálos kimenetele lett.

A tünetek ellenére Schneidert és a barátait nem tesztelték koronavírusra, ugyanis az orvosok úgy vélték csak influenzásak voltak, viszont állítása szerint erre a betegségre vonatkozó tesztek negatívak lettek. „Kicsit frusztráltak voltunk, hogy nem engedték meg nekünk, hogy koronavírusra is teszteljenek minket” – mondta a nő a CNN-nek.

Online tudta meg

Az egyik barátja azt tanácsolta, hogy vegyenek részt egy influenza-kutatásban, amelynek részeként online regisztráció után mintát küldenek az eljáró szervezetnek: Elizabeth Schneider így tudta meg, hogy koronavírusa van. A nő ezért a házi karantén, pihenés és a vény nélkül kapható gyógyszerek szedése mellett döntött, és meg is gyógyult a betegségből.

„A legnagyobb tanulsága a történetnek, hogy nem szabad pánikba esni. Ha egészséges és fiatal vagy, és vigyázol magadra, akkor feltudsz épülni belőle. Az én esetem ezt bizonyítja” – mondta.

A CNN ehhez hozzáteszi, hogy az idős, szív- vagy cukorbeteg ember esetében ez nem feltétlenül érvényesül. „A komor valóság az, hogy az idősek számára a koronavírus tökéletes méreg” – mondta a lapnak ezzel kapcsolatban Mark Parkinson, az Amerikai Egészségügyi Szövetség elnöke.

Egyes államok az USA-n belül korlátozzák az otthonok és egyéb egészségügyi létesítmények látogatását annak érdekében, hogy megakadályozzák a betegség terjedését a kiszolgáltatott lakosság körében. Eddig a koronavírus 11 államban terjedt el.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.