Két drón zuhant Bejrútban a Hezbollah radikális síita milícia médiaközpontjára

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 25.

Külpol

Az egyik felrobbant. Frissítés: elképzelhető, hogy iráni drónok voltak.

Az épületben súlyos anyagi károkat okozó drónok az iráni irányítás alatt álló Hezbollah irodájának a tetejére zuhantak vasárnap kora reggel.

Libanon hivatalos hírügynöksége szerint hárman megsérültek, a robbanás három órával követte a Szíriában végrehajtott izraeli légicsapást, amelynek célpontja az észak-izraeli dróntámadásra készülő, Damaszkusz mellett állomásozó iráni haderő volt.

Az izraeli média a szokásokkal ellentétben nyíltan beszámolt a szíriai csapásról, s közölte, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök a hadsereg tel-aviv-i főhadiszállásán személyesen követte az eseményeket.

Ezzel szemben a Bejrútban végrehajtott drónakcióval kapcsolatban csak a libanoni beszámolók átvételére szorítkoztak. A bejrúti jelentések eleinte arról számoltak be, hogy a Hezbollah katonái lelőtték az izraeli pilóta nélküli légi eszközöket, de később azt közölték, hogy nem vették őket célba, hanem azok maguktól robbantak fel, illetve zuhantak a Hezbollah propagandaközpontjára.

Mohamed Afif, a Hezbollah szóvivője bejelentette, hogy náluk vannak az egyik drónnak a maradványai, és most tanulmányozzák őket. Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah szervezet vezetője délutánra éles hangú beszédet hirdetett válaszul.

Az izraeli Háárec című újság honlapján Ámosz Harel katonai elemző vasárnap úgy vélekedett, hogy Irán Izrael július tizenkilencediki légitámadását készült megtorolni, amikor az izraeli légierő lecsapott a Teherán irányította síita milíciák Szíriában kialakított fegyverraktáraira.

Harel emlékeztet arra, hogy csütörtökön a teheráni Kihan nevű újságban azt írta az iráni Forradalmi Gárda elit egységéhez közel álló egyik katonai szakértő, hogy meglepetésszerű ellencsapásokra készülnek Izrael szíriai és iraki tetteire válaszul, például érzékeny izraeli biztonsági támaszpontok, kikötők és nukleáris létesítmények ellen terveznek drón-támadásokat.

Frissítés: Az izraeli újságok honlapjai eleinte Bejrúti források alapján izraeli drónokról írtak, de később a helyszíni felvételek alapján azt közölték, hogy a drónok iráni gyártmányúak lehettek, szemben a korábbi értesüléssel.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.