Kilövéssel fenyegette a Mikulást, lecsukják egy hétre

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. november 24.

Külpol

A holland népünnepélyen 2019-ben miatta viselt golyóálló mellényt a Sinterklaas.

 

Egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy holland férfit, aki még 2019 novemberében, az egyik közösségi médiafelületen a Mikulást (Sinterklaas) alakító személy „kilövésével” fenyegetődzött – jelentette szerdán a holland sajtó.

A Mikulásnak a fenyegetés miatt golyóálló mellényt kellett viselnie az Apeldoornban rendezett 25 ezer fős népünnepélyen, pedig a fenyegetőző férfit két másik társával együtt akkor, az ünnepély kezdete előtt egy nappal letartóztatták.

Sajtóinformációk szerint az akkori tettéért most elítélt Michael Van Zejl a Majority Perspective nevű antirasszista szervezet aktivistája. Ez az alapítvány 2018-ban pert indított a holland állam ellen, a nemzeti karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, diszkriminatívnak vélt Fekete Péter (Zwarte Piet)-hagyomány eltörléséért.

A holland tradícióknak megfelelően a Fekete Péter – a Mikulás segédje – koromfeketére mázolt arcú figura. Az antirasszista szervezet szerint azonban ez a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, és a hétköznapi rasszizmus szimbóluma. Egyes vélemények szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.

Az apeldoorni ünnepség napján a rendőrség egyébként még 12 embert vett őrizetbe, többek között radikális jobboldali szervezetek szimpatizánsait, akik viszont épp a Fekete Péter-hagyomány fennmaradását támogatják.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.