Kim Dzsong Un műtéten esett át, a CNN szerint súlyos az állapota

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 21.

Külpol

A híreket azonban hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "nagy veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után.

A CNN-ben röviddel az után jelent meg a hír erről, hogy a jórészt Észak-Koreából megszökött személyek által működtetett Daily NK című dél-koreai honlap meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte, hogy Kim Dzsong Un  április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket. A dél-koreai elnöki hivatal közleményben reagált rájuk. "Semmivel sem tudjuk megerősíteni ezt, és nem tapasztaltuk semmi szokatlant Észak-Koreában" - közölte Kang Min Szok, az elnöki hivatal szóvivője.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után kaptak lábra, hogy nem jelent meg április 15-én a kommunista állam alapítója, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

Az észak-koreai kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek a születésnapja Észak-Koreában a legnagyobb ünnep, bár az  idén, vélhetően az új típusú koronavírus-járvány miatt, nagyobb ünnepségek nélkül zajlott le a megemlékezés.

A legifjabb Kim 2012-es hatalomra lépése óta minden évben ellátogatott az ünnepség napján a Kumszuszan-emlékpalotába, amely egyúttal apja, Kim Dzsong Il mauzóleumaként is szolgál. Elemzők úgy vélik, az idei látogatás a járvány miatt maradhatott el, amely már több mint 130 ezer halálos áldozatot szedett világszerte.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”