A volt sanghaji polgármester, akiben Nyugaton sokan egy majdani kínai Gorbacsovot látnak, titkon talán hízelgőnek érzi az effajta reményeket. Nyilvánosan azonban egy amerikai látogatásakor szinte zavarba jött ettől a bóktól, és egy ottani sinológust kért meg, magyarázná már el az újságíróknak, hogy a Gorbacsov név hazája politikai életében egyértelműen szitokszó, egyet jelent a defetizmussal, az árulással, minden rosszal.
A kínai vezetők változatlanul teljes mértékben különválasztják a gazdasági reformokat a politikaiaktól. Ha nem így volna, nehéz lenne elképzelni, hogyan választotta meg március 17-én a közel háromezer fős pekingi törvényhozás 99 százalékos szavazattöbbséggel az új kormányfőt. Lehetne persze akár azt is hinni, hogy a testület egy akarat nélküli szavazógép. Ennek viszont ellentmond az, hogy amikor Li Pengre került a sor, ő már csak a szavazatok 88 százalékával lett az Országos Népi Kongresszus elnöke.
Li Peng volt eddig Kína miniszterelnöke. Nyugaton mindenki utálja, az 1989-es felkelés véreskezű hóhérának tekintik. Gyenge támogatottságát a törvényhozásban aligha magyarázhatjuk ezzel. Valószínűbb, hogy a "képviselők" Csiao Si távozásán bánkódtak inkább. Az ötévenként ülésező törvényhozók öntudatát a testület (és állandó bizottsága) eddigi elnöke az elmúlt években ugyanis azzal növelte, hogy a jogállamiság nevében szélesíteni kívánta a parlamenti jogköröket.
A megerősödött törvényhozás élén mostantól tehát Li Peng áll majd, és mivel Csiang Cömin pártvezér/államfő/hadúr után a kommunista párthierarchiában továbbra is ő a második ember, aligha könnyíti meg Csu Zsungcsi reformeri erőfeszítéseit. Pedig miniszterelnöki pozíciójából nem politikai okok miatt kellett lejjebb lépnie, hanem egészen egyszerűen letelt a kétszer öt év, amelyet a jelenlegi kínai játékszabályok maximumként előírnak erre a posztra.
Rádión és televízión is egyenes adásban közvetített első miniszterelnöki sajtótájékoztatóján Csu engedékeny gesztussal leszögezte, hogy a nemzetközi diplomáciai kérdéseket Csiang Cöminre és Li Pengre bízza, ő maga a gazdasági kérdésekkel kíván foglalkozni,
úgy, mint eddig
Ennek megfelelően szigorú és határozott gazdasági programot ígér, amelynek a központi eleme a stabilitás fenntartása. Az idei infláció felső határa három százalék, pénzleértékelés nem lesz. Az utóbbi ígéret különlegesen vakmerő az elmúlt hónapok délkelet-ázsiai összeomlásainak fényében, hiszen a térségbeli, leértékelt valutájú konkurensekhez képest Kína külpiaci versenyképessége így romlani fog. Konvertibilitásról a közeli jövőben szó sem lehet.
Pillanatokon belül rajtolnak viszont azok az intézkedések, amelyek az ország politikai stabilitását következetes végrehajtás esetén megrendíthetik. Csu még ebben az évben tízzel akarja csökkenteni a gazdasági szakminisztériumok számát, és az állami hivatalnokok nyolcmilliós hadából négymillió embert el akar bocsátani. Az ilyen racionalizálási nekilendülések minden szocialista rendszerhez hozzátartoznak, Kínában is volt már néhány próbálkozás. A kísérletek magán az ellenálló apparátuson szoktak megbukni, amely már eleve utálja az új kormányfőt, mert eddig sem habozott, amikor alkalmatlan gazdasági vezetőket kellett kirúgnia.
Még merészebb az a már korábban bejelentett ígérete, hogy három éven belül
helyrepofozza
a veszteséges állami ipart, amely a behajthatalan hitelek bonyolult láncolatain át lehúzza magához a bankrendszert is. A Csu Zsungcsi környezetében dolgozó közgazdászok szerint az állami vállalatok munkásainak egyharmada fölösleges. Ez laza becsléssel vagy ötvenmillió embert jelent, akik most - még - a vállalattól kiutalt lakásukban laknak, orvosi ellátásukról a munkahelyük gondoskodik, és így működik a nyugdíjrendszer is. A vállalatoktól független társadalombiztosítás még nem alakult ki, a munkanélküliek támogatása is csak nyomokban létezik.
Az ezredforduló éveiben Kína legsúlyosabb problémája a munkanélküliség lesz, Csu Zsungcsié pedig az, hogyan védi majd ki politikai ellenlábasai támadásait, akik aligha fognak habozni, ha úgy látják, hogy a reformok túlfeszítik a még kezelhető társadalmi feszültségek kereteit.
Az új kínai miniszterelnök egyetlen,
már kézben lévő aduja
személye és a reformok jó külföldi - ezen belül amerikai - visszhangja. Az Egyesült Államok - szakítva eddigi álláspontjával - úgy döntött, hogy ezúttal nem támogatja az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának szokásos határozatát, amelyben évenként elítéli a kínai jogsértéseket. Washingtoni kormánykörökben igen jó visszhangja volt, hogy miközben a délkelet-ázsiai országokat izgatottan körbeutazó amerikai kormánydelegációk másutt - mint Indonéziában - makacs, a reformoktól vonakodó vezetőkkel huzakodtak, Pekingben szinte teljes egyetértésben értékelhették a helyzetet Csu Zsungcsival, aki akkor még miniszterelnök-helyettes volt.A két ország viszonya katonai-biztonsági kérdésekben is egyértelműen javult az utóbbi időben. Kína hajlandó részt venni az Egyesült Államokkal és Japánnal egy nem hivatalos, háromoldalú biztonsági megbeszélés-sorozaton. Washingtonban úgy látják, hogy az atomfegyverek továbbadásának helytelen gyakorlatával is felhagyni látszik a pekingi vezetés. A külső klíma tehát megfelelő, és ennek a helyzetnek az előnyeit a kínai vezetés hagyományhűbb emberei is átlátják. Csu Zsungcsi pedig, ha ügyes, ravasz és szerencsés, egészen messzire hajózhat reformjaival a kedvező szelek szárnyán.
Ho Vangcsi
