Kínának nem tetszik a hongkongi ellenzéki pártok előválasztása

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 14.

Külpol

Az új nemzetbiztonsági törvénybe ütközhet.

Peking szerint a hongkongi ellenzéki pártok hétvégén tartott, nem hivatalos előválasztása az új nemzetbiztonsági törvénybe ütközhet. A kínai központi kormányzat hongkongi képviseleti irodája a honlapján tett közzé egy közleményt keddre virradóra, amelyben a hétvégi akciót a választási rendszer elleni súlyos provokációnak minősítette.

A demokráciapárti oldal által szervezett, nem hivatalos előválasztáson a szavazóknak arról kellett dönteni, hogy mely képviselők induljanak a hongkongi parlament szerepét betöltő törvényhozói tanács szeptemberben esedékes választásán. A regisztrált hongkongi választók 13,8 százalékát kitevő, mintegy 590 ezer beérkezett szavazat hétfő esti összesítése szerint a bevett ellenzéki pártok jelöltjeit kiszorították a szavazókörzetek helyi jelöltjei, akik közül sokan a tavalyi kormányellenes tüntetéseken szereztek maguknak ismertséget – írta a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Kína értelmezése szerint a hongkongi ellenzék ellenőrzése alá akarja vonni a helyi törvényhozást annak érdekében, hogy leszavazhassa a költségvetést, ellehetetlenítse a kormányzat működését és aláássa az állam hatalmát.

Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfő este figyelmeztette az előválasztás szervezőit és a jelöltjeiket, miszerint az államhatalom aláásásának minősülne, ha megpróbálnák kezükbe venni a törvényhozás irányítását, és leszavazni kulcsfontosságú javaslatokat.

Benny Tai, az előválasztás főszervezője rámutatott, hogy a törvényhozói tanács a költségvetés megvétózásáról szóló jogát a Hongkong alkotmányaként működő Alaptörvény mondja ki. "Egy Alaptörvény által elismert jogkör hogyan minősülhetne a nemzetbiztonsági törvény megsértésének?" - idézte a SCMP az Occupy demokráciapárti mozgalom társalapítójaként ismertté vált aktivistát.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, június 30-án kedden megszavazta a Hongkongra vonatkozó, széles körű bírálatokat kiváltó nemzetbiztonsági törvényt a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága, július 1-i hatályba lépéssel.

Az előterjesztés miatt hongkongi demokráciapárti aktivisták, illetve egyes külföldi kormányok súlyos aggodalmukat fejezték ki, hangsúlyozva, hogy annak törvénybe iktatása lényegében felszámolná a terület autonómiáját, amelyet Pekingnek az "egy ország, két rendszer" elvének megfelelően ötven éven át szavatolni kellene onnan kezdve, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Peking szerint azonban a törvény csak rendzavarók egy kis csoportja ellen irányul, és a szakadár törekvéseket, a felforgató tevékenységet, a terrorizmust hivatott megakadályozni, valamint azt, hogy külföldiek avatkozzanak be Hongkong belügyeibe.

A törvénytervezet bevezetése ellen emelt szót az ENSZ, az Európai Parlament, a G7-es országcsoport, az Egyesült Királyság, valamint Japán is.

Hongkongban már nem kölcsönözhető ki a könyvtárakból több demokráciapárti politikus, aktivista írása

Kedden szavazták meg az új nemzetbiztonsági törvényt. Hongkongban kedden vezették be az új nemzetbiztonsági törvényt, ami máris érezteti hatását a kínai városállamban: beszámolók szerint már nem kölcsönözhető ki a könyvtárakból több, hongkongi demokráciapárti politikus, aktivista által írt politikai témájú, politikatudományi könyv, írja a 444 a Reuters cikke nyomán.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.