Kitüntetést kapott Ferenc pápa Joe Bidentől

  • Narancs.hu/MTI
  • 2025. január 12.

Külpol

Személyesen adta volna át, de az erdőtüzek miatt nem tudott elutazni Olaszországba a leköszönő elnök.

Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki Joe Biden amerikai elnök Ferenc pápát szombaton – írja az MTI a Fehér Ház jelentése alapján.

Az elnök telefonon beszélt a katolikus egyházfővel, aki megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését. Biden szerint Ferenc pápa „a hit, a remény és a szeretet olyan fénysugara, amely bevilágítja az egész világot”

– írták a közleményben.

Négyéves elnöki ciklusa alatt ez volt az első alkalom, hogy Biden kitüntetéssel adományozta valakinek az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Biden még alelnökként szintén kitüntetéssel kapta meg az érdemrendet 2017-ben Barack Obamától.

Joe Biden a héten Olaszországba utazott volna, és az eredeti tervek szerint személyesen is találkozott volna Ferenc pápával, de a kaliforniai erdőtüzek miatt lemondta a látogatást.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.