A még hivatalos beiktatására váró Donald Trump megválasztott amerikai elnök nagyjából a fél világot megbotránkoztatta azzal, hogy bejelentette: az Amerikai Egyesült Államok nevében igényt tart Grönlandra (távábbá Kanadára, a Panama-csatornaövezetre és talán Mexikóra is, de ebben már nem vagyunk biztosak).
Motivációi között a merő populizmus és a nagyhatalmi sovinizmus mellett naiv pszichologizálással a gyerekesnek tűnő, vágyvezérelt, vágyteljesítő viselkedést szokták emlegetni – amihez hozzátehetjük, hogy korántsem mindegy, hogy ezeket a felnőtt korra általában kinőtt-elaborált viselkedési elemeket valaki a saját földrajzi atlasza átrajzolásával teljesíti ki, vagy a legnagyobb szuperhatalom vezetőjeként akad pár eszköze hagymázas elképzelései gyakorlati megvalósítására is. Ha azonban eltekintünk attól, mennyire számít szokatlannak a nemzetközi politikában saját szoros NATO-szövetségeseinek (Dánia, Kanada) akár létükben való fenyegetése is, találunk racionális szempontokat is, amelyek egy minden gátlását elveszített nagyhatalmat arra késztethetnek, hogy fennhatóságát kiterjessze – jelen esetben Grönlandra.
Szép amerikai hagyományok
Ne felejtsük el azt sem, hogy a világ legnagyobb (de még nem kontinens rangú) szigetének megszerzésének első felvetése Donald Trump előző elnöksége idejéből származik:
már 2019-ben utalt arra, hogy az Egyesült Államok megvásárolná Grönlandot Dániától.
Ez jogos folytatása lett volna a 19. századi szép amerikai hagyományoknak, ekkor ugyanis az ország először 1803-ban a mai azonos nevű állammal korántsem megegyező, annak sokszorosát (az Egyesült Államok Alaszka nélküli törzsterületének mintegy negyedét) kitevő Louisiana territóriumot vásárolta meg potom pénzért Napóleontól, aki erre az időre feladta a nyugati féltekét érintő világhatalmi ambícióit. A szigorúan vett tranzakciós költség 2023-as értékre átszámítva mindössze 371 millió dollárt tett ki.
Ezután 1867-ben William H. Seward akkori külügyminiszter aktív közreműködésével Alaszkát vették meg az oroszoktól – a maga idejében Sewardot sokan támadták, mondván értelmetlen módon egy gazdaságilag haszontalan területre („Seward jégszekrénye”) költötte az adófizetők pénzét, akkori névértéken 7,2 millió, mai értéken mindössze 129 millió dollárt. Időközben azonban kiderült az is, hogy Amerika 49., egyben legnagyobb tagállama páratlanul gazdag nyersanyaglelőhely – így Alaszka ma már a néhai üzletet visszacsinálni óhajtó orosz történelmi revizionizmus kedvenc célpontja.
Grönland mai helyzete azonban sokban különbözik Alaszkáétól, és nem csupán abban, hogy területének zömén a klimatikus viszonyok még zordabbak, mint Alaszkában, vagy hogy egy esetleges bevásárlást az Egyesült Államok aligha úszna meg ilyen olcsón – a sziget birtoklásának valós ára ugyanis szinte felbecsülhetetlenül óriási. Grönland kapcsán ugyanis világosan láthatóak azok a stratégiai, gazdasági és geopolitikai tényezők, amelyek például Trumpot (és talán egy mögötte álló nagyobb szakértői-tanácsadói teamet) arra sarkallhatják, hogy megszerezzen egy napjainkban még zömmel vastag jégpáncél alatt nyugvó, minikontinens méretű szigetet.
Stratégiai és geopolitikai szempontok
Először is érdemes elgondolkodni azon, mennyire kivételes Grönland földrajzi és stratégiai elhelyezkedése: az Északi-sarkvidék közelében, az Atlanti-óceán és a Jeges-tenger között található. Ebből a szempontból birtoklása a már most is sűrűn használt észak-atlanti és sarkvidéki hajózási útvonalak ellenőrzése szempontjából is kulcsfontosságú. Ráadásul Grönland az év jelentős részében még fagyos tengeri környezete a globális felmelegedés miatt vélhetően, legalábbis az év mind nagyobb részében egyre inkább át- és bejárhatóvá válik a hajózás, szállítás szempontjából. Ezzel együtt lesz egyre fontosabbá mind a nemzetközi politikában, mind gazdaságstratégiai szempontból.
Az Északi-sarkvidéken már az eddig nyilvánosságra került geológiai vizsgálatok szerint is páratlanul gazdag nyersanyagkészletek találhatók – ráadásul az olvadással új tengeri kereskedelmi útvonalak is megnyílhatnak, ami tovább növeli a térség vonzerejét. Kulcsfontosságú tényező Grönland stratégiai elhelyezkedése, amit bárki beláthat, ha világatlaszában nem a szokásosan dél felé kinyíló gömbvetületi ábrázolást veszi szemügyre (az ilyen, a földrajzi atlaszokban szokásos kivágatokon Grönland mintegy Kanada folytatása az Északi-sark felé), hanem olyan térképeket, amelyek az Északi-sark környezetét, a Jeges-tengert ábrázolják. Ebből kiderül, hogy
Grönland északi csücske pont szemben található Oroszország gazdasági és katonai tekintetben is kulcsfontosságú északnyugati kikötőivel (Arhangelszk, Murmanszk)
– ez lehetne az Egyesült Államok legészakibb, előretolt helyőrsége, ahonnan farkasszemet nézhetnének Oroszország európai területeivel.
Mondhatnánk, hogy Grönland (a helyi kalaallisut nyelven: Kalaallit Nunaat) amúgy is a NATO-tag Dánia (immár komoly önkormányzattal bíró) autonóm területe, ráadásul az Egyesült Államok már most is rendelkezik egy enklávéként működő katonai bázissal Grönlandon (Pituffik Űrbázis, régebbi nevén a Thule Légibázis), ami a térség stratégiai ellenőrzésében, meg a ballisztikus rakátaelhárítás rendszerében, és úgy általában az űrhadviselési stratégiában fontos szerepet játszik.
No, de képzeljük el, mekkora katonai-stratégiai fejlesztésekre adna módot, ha az Egyesült Államoknak nem kellene engedélyt kérnie további támaszpontok építésére, amelyeken akár nukleáris csapásmérő eszközökkel ellátott fegyverzetet is elhelyezhetne tetszése szerint. Nem is véletlen, hogy az érintetteken (Dánia, Grönland) és persze a szövetséges nyugat-európai államokon felül leghangosabban Oroszország tiltakozik a sziget einstandolása ellen.
A természeti erőforrások kérdése
Grönland jelentős, részben már mostanában is kitermelhető, részben a közeli jövőben várhatóan mind könnyebben elérhető ásványi nyersanyagkészletekkel rendelkezik. Ezek közül a drágakőnek számító rubin bányászata lendült fel az elmúlt években, ebből a szempontból az ország máris nagyhatalomnak számít. De akad a sziget környékén kőolaj, földgáz – leginkább a szigetet körülvevő tengerek sokszor viszonylag sekély aljzata alatt. És nem kis mennyiségekről beszélünk:
egyes becslések szerint a világ feltáratlan kőolajkincsének 13 százaléka, míg az eddig teljesen fel nem térképezett globális földgáztartalékok 30 százaléka rejtőzhet Grönlandnál.
De találni (egyelőre inkább a vastag jégtakaró alatt) ritkaföldfémeket és más értékes, hol tiszta, elemi formájú, hol ércként kitermelhető ásványi anyagokat: akad itt feldolgozandó urán, volfrám, nikkel, vas, réz, titán, molibdén, nióbium, tantál, alumínium (bauxit) és kőszén is – de bányászhatnak platinát, aranyat, gyémántot is. Ez utóbbiak jelentősége sok tekintetben amiatt nőtt meg, mert a földi készletek nem kis része Amerika szempontjából kockázatos pozíciójú, sőt, az előzetes trumpi stratégiában egyértelműen ellenségként kezelt országokban található. Márpedig Kína a ritkaföldfémeket (a periódusos rendszerben a lantanidák között található, felbecsülhetetlen technológiai jelentőségű anyagokat) ma is stratégiai fegyverként használja és már meg is lebegtette exportjuk korlátozását, válaszul a belengetett trumpi vámháborúra.
Nyilvánvaló, hogy a ritka nyersanyagokhoz való hozzáférés gazdasági, mi több, stratégiai előnyt biztosítana az Egyesült Államok számára – elvégre a ritkaföldfémek kulcsfontosságúak az elektronikai ipar, a megújuló energiatermelés és a hadiipar szempontjából. Azt már csak mellékesen említjük, hogy Grönland a megújuló energia szempontjából már most közel (70 százalékban) önellátó: mindenekelőtt a vízierőműveinek köszönhetően.
Amerika az amerikaiaké
A Grönlandra való trumpi igénybejelentés amúgy csupán a felelevenítése az egykori elnökről elnevezett Monroe-elvnek, amely eredeti, 1823-as John Quincy Adams akkori külügyminiszter (későbbi jeles elnök) megfogalmazásában is sokkal szofisztikáltabb és komplexebb volt, mint a leegyszerűsítő, mindazonáltal kétértelmű csatakiáltás („Amerika az amerikaiaké!”), amire le szokták fordítani. De kétségtelen, Grönland az egykori gyarmatbirodalmak egyik utolsó reliktuma, amit Trump szívesen venne szárnyai alá. És törekvését nem teljesen alaptalan félelmek is táplálják: az arktiszi térség, benne Grönland más konkurens/ellenséges nagyhatalmak, például Kína és Oroszország figyelmét is felkeltette.
Amerikai, de általában nyugati szemszögből valóságos pánikra adhat okot, hogy Kína már most is érdeklődést mutat a grönlandi bányászatba való befektetés iránt, amit eddig a grönlandi kormányzat sem utasított vissza – az Európai Unióból érkező intések dacára. Márpedig ez Kína növekvő és fenyegető befolyását vetítené előre az Északi-sarkvidéken.
Oroszország, Kínával szemben, területének jelentős részével nyúlik bele az arktiszi övezetbe, és fizikai jelenlétét kihasználva máris növeli katonai jelenlétét az Északi-sarkvidéken. Márpedig Grönland ellenőrzésével az Egyesült Államok megerősítheti stratégiai pozícióját az északi-sarkvidéki geopolitikában, közben csökkenthetné a rivális nagyhatalmak (és önnön szövetségesei) befolyását, miközben növelné saját jelenlétét a sarkvidéken.
A dánokat, és főleg a grönlandiakat egyelőre nem kérdezte senki, pedig idővel ez is elkerülhetetlen lesz. A napjainkban már közel 57 ezres létszámú, zömmel a viszonylag kevésbé zord, tundra éghajlatú nyugati partvidéken élő, 90 százalékban őslakos (inuit) származású grönlandiaknak hamarosan dönteniük kell sorsuk felől. Vajon elégedettek-e a jelenlegi autonóm státuszukkal, széles önkormányzatukkal vagy teljesen elegük van a jó gyarmatosító szerepét sokszor rosszul alakító dánokból, és inkább függetlenséget szeretnének (ami amerikai olvasatban felveti annak veszélyét, hogy orosz/kínai befolyás alá kerülnek)? Esetleg inkább egy nagy és erős közeli hatalom különleges státuszú területének lakó lennének – ne adj isten, amerikai állampolgársággal a zsebükben? Habár Dánia és Grönland vezetői Trump követelésszerű javaslatát kapásból elutasították, maguk is tudják, hogy a Grönland átvételére vonatkozó ajánlat, ami egy szuperhatalom leendő vezetőjétől érkezett, korántsem csupán egy nevetséges opció.
Grönland: a klímaváltozás élő laboratóriuma
A Grönlandot borító jégpajzs egyelőre szerencsére még nagyjából egyben maradt, de mind a belőle tengerbe nyúló gleccserek, mind némely belsőbb területei (nyilván a nyári évszakban) egyre rohamosabban olvadnak. Ennek kapcsán a globális tengerszint egyelőre még nem nagymértékű emelkedését szokták emlegetni, de az olvadás valójában hatalmas feladatot ró majd a terület birtokosára – elég csak azt említeni, hogy az infrastruktúra nem kis része épült permafrosztra, azaz tartósan fagyosnak, így stabilnak hitt felszíni formákra. A jégtakaró viselkedésének megértése és a változások nyomon követése kritikus fontosságú az éghajlatváltozás hatásainak előrejelzéséhez, és talán mérsékléséhez is.
Már persze, ha akad majd az új Trump-adminisztrációban bárki kompetens személy, akit érdekel is a klímaváltozás, ért is a klimatológiához, glaciológiához (jégkutatáshoz), a tengerek viselkedésének tanulmányozásához, mi több, aki meg van győződve az ember okozta klímaváltozás létezéséről – ellentétben mondjuk Trump elnökkel, valamint hívei és emberei nem kis táborával –, és még pénzt is kap kutatásaira. Márpedig az olvadó jég a korábban hozzáférhetetlen erőforrásokat is feltárja, ami nem csak gazdasági lehetőségeket, de új geopolitikai kihívásokat is teremt – ezzel azért a notórius tagadóknak is szembe kell nézniük.
Rendkívül fontos szempont, hogy Grönland természetes laboratóriumként szolgál mind a jelenbéli, mind a múltban lezajlott éghajlatváltozások tanulmányozására. A grönlandi jégtakaró páratlanul értékes információkat tartalmaz a Föld éghajlattörténetéről (beleértve a klímahatású vulkáni tevékenység nyomait), ezzel is segítve a tudósokat múltbéli klímarekonstrukciók és ezekből kiinduló jövőbeli éghajlati forgatókönyvek felvázolásában.
Mint a fentiekből is kitűnik, Grönland számtalan szempontból vélt fontos és kívánatos célponttá, ha úgy tetszik, a globális hatalmi dinamika fókuszpontjává. Birtoklása egyszerre nyújt stratégiai katonai előnyöket, gazdag természeti erőforrásokat, birtokosának kulcsfontosságú szerepet juttat az északi-sarkvidéki geopolitikában és páratlan kutatási helyszínt kínál az éghajlattudományok művelőinek, márpedig az innen nyert eredmények önmagukban is stratégiai jelentőségűek.
