Lemondott a Fehér Ház helyettes szóvivője, akit egy újságíró megfélemlítésével vádoltak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. február 14.

Külpol

Biden korábban kijelentette: mindenkit elbocsátanak, aki tiszteletlenül bánik a kollégáival.

Lemondott tisztségéről T.J. Ducklo, a Fehér Ház helyettes szóvivője, akit egy újságírónő megfélemlítésével vádoltak.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője szombaton közölte: a kormány igyekszik eleget tenni a Joe Biden amerikai elnök által megszabott mércének, hogy mindenkivel tisztelettudóan, méltósággal és civilizáltan bánjanak. Ezzel összefüggésben hozzátette, hogy Ducklo az elnök kabinetfőnökével, Ronald Klainnal történt egyeztetést követően nyújtotta be lemondását.

Psaki pénteken jelentette be, hogy Ducklót egy hétre fizetés nélkül felfüggesztik. A döntés ugyanakkor éles bírálatokat váltott ki.

A Vanity Fair című folyóirat szerint Ducklo megfenyegette a Politico hírportál egyik újságírónőjét azzal, hogy "megsemmisíti" és tönkreteszi hírnevét. Az újságírónő korábban Ducklo és az Axios amerikai hírportál egyik újságírónője viszonyát firtatta.

Miután Donald Trump korábbi amerikai elnök a sajtót gyakran "a nép ellenségének" nevezte, utódja, Joe Biden szakmai hozzáállást ígért a sajtó képviselőivel folytatott érintkezésben. Pénteki sajtótájékoztatóján Psakit egyben emlékeztették Biden azon korábbi bejelentésére is, hogy mindenkit elbocsátanak, aki tiszteletlenül bánik kollégáival.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”