Lemondott az osztrák kancellár

  • narancs.hu
  • 2021. december 2.

Külpol

Alexander Schallenberg alig két hónapig töltötte be a posztot. 

Alig két hónappal a hivatalba lépését követően lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – adta hírül az osztrák közszolgálati média

Az új osztrák kancellár beiktatása

 
Alexander Schallenberg új osztrák kancellár (b) kezet fog Alexander Van der Bellen osztrák államfővel, miután átvette kinevezési okmányát a bécsi Hofburgban tartott beiktatási ünnepségen 2021. október 11-én, két nappal Sebastian Kurz osztrák kancellár lemondása után. MTI/EPA/Christian Bruna
Fotó: Christian Bruna
 

Szintén csütörtökön derült ki, hogy a korrupciós vádak miatt lemondott korábbi kancellár Sebastian Kurz teljesen visszavonul a politikától, ugyanis elvesztette lelkesedését, és több időt szeretne tölteni a családjával. Az Osztrák Néppárt elnöki posztjáról is lemond, utódja valószínűleg Karl Nehammer belügyminiszter lesz. 

A 24.hu szemléje szerint Schallenberg közleményében azt írta, nem áll szándékában átvenni az ÖVP elnöké székét, és szerinte a pártvezetését és a kancellári posztot minél gyorsabban egy embernek kell átvennie. Nehammer belügyminiszter mindkét posztra esélyes lehet. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.