Letartóztatások az iráni diáklányok elleni mérgezéses támadások ügyében

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 7.

Külpol

Több embert letartóztattak és az elkövetők szigorú büntetésre számíthatnak – jelentette be a síita állam belügyminiszter-helyettese.

Madzsíd Mírahmadi az iráni állami médiában azt mondta, a hatóságok összesen öt tartományban hajtottak végre letartóztatásokat, a nyomozások pedig tovább folynak – írja az MTI.

Mírahmadi hangoztatta, a mérgezéses támadások kitervelői iskolákat akarnak bezáratni, és újra rendszerellenes lázongást akarnak szítani. Az iszlám köztársaságban hónapokig zavargások voltak, miután egy fiatal nő szeptember közepén meghalt az erkölcsrendészet őrizetében.

Az ügyben megszólalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője is, megbocsáthatatlan bűntettnek nevezve a diáklányok elleni támadásokat, hangsúlyozta: a hatóságoknak komolyan kell venni az eseteket, az elkövetőket pedig szigorúan meg kell büntetni.

Az elmúlt hónapokban hivatalos adatok összesen 230 tanintézményben több mint 5000 diáklány volt érintett mérgezéses támadásokban, melyeket a hatóságok szerint bosszúból követtek el ellenük, amiért részt vettek a hidzsáb, a muszlim fejkendő kötelező viselése elleni tüntetéseken.

A támadások novemberben kezdődtek a síiták egyik szent városában, Kumban, majd átterjedtek Irán 31 tartománya közül 25-re. A sorozatos támadások hatására néhány szülő nem engedte iskolába gyermekét és tüntetésbe kezdett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.