Libanont bombázta Izrael, a Hezbollah mozgását akarja zavarni a válaszcsapásokkal

  • narancs.hu
  • 2024. október 2.

Külpol

A lakosságot evakuálják, minden létesítményt célba vehetnek, amit a terrorszervezet használ.

Légicsapásokat hajtott végre Izrael Bejrút déli külvárosrészeiben szerdán hajnalban, a lakosságot pedig arra kérte, hogy evakuálják az otthonaikat. Pár órával korábban Irán több mint 180 ballisztikus rakétát küldött Izrael felé, ami a háború drámai fokozását jelenti. Nem kizárt, hogy regionális háború kibontakozását látjuk.

Bejnamin Netanjahu a biztonsági kabinetülésen arról beszélt, hogy „Irán nagy hibát vétett ma, és ezért meg fog fizetni.” Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvívője a televízióban arról beszélt, hogy Irán „komoly támadást” intézett Izrael ellen. De kevés információ van arról, milyen kárt okoztak az iráni rakéták, egyetlen ember sérült meg. Abbas Araghchi, Irán külügyminisztere úgy nyilatkozott, országa akciója „befejeződött, hacsak Izrael viselkedése nem von magával újabb megtorlást.” A Reuters szerint a támadásra Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője adott utasítást. A rakéták közül többet amerikai rombolóhajók semmisítettek meg. Izrael tengerparti városában, Jaffában késelések és lövöldözések történtek percekkel a légitámadás előtt. Hat embert megöltek, tízet megsebesítettek.

Az izraeli hadsereg öt légicsapást mért Libanon fővásorára, ami a Hezbollah fellegvára. „Mindenki, aki a Hezbollah létesítményei, hadifelszerelése közelében van, kockára teszi az életét. Minden épület, amit a Hezbollah katonai célra használ, célpontnak számít. Hagyják el házaikat! Legyenek óvatosak, ne menjenek délnek” – közölte Avichay Adraee az izraeli hadsereg nevében a lakossággal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.