Fel sem tűnik

November 19-én, kedden lesz a háború ezredik napja, Ukrajna több mint két és fél éve ellenáll az orosz hadseregnek. Ami akkor sokk volt, az most megszokás. Már ha meg lehet szokni, hogy százezrek nem térhetnek haza, hogy férfiak és nők mennek tönkre. Riport Lvivből.

Ezeken a november elejei napokon reggelente már hideg van, az árnyékos helyeken akár késő délelőtt is megmarad a fűcsomón a dér, de a nap még kellemesen melegít. A parkokban szaladgálnak a gyerekek, a kutyák póráz nélkül futkosnak, az ölebek persze kiskabátban vagy pulóverben. Az operaház előtt lányok szelfiznek, tele a tér, majdnem mindig van utcazenész vagy énekes. Szinte fel sem tűnik, hogy az országban háború van, a széles utak mellett sincsenek szükség esetén középre húzható útakadályok, nagy rozsdás ikszek. Néha megszólalnak a szirénák. Az embereket nem nagyon érdekli, seprik tovább a falevelet, telefonálnak, cigarettáznak. Egyedül az óvodaudvar csendesedik el, a gyerekeket le kell vinni az óvóhelyre.

Az apák csak ülnek

Szinte fel sem tűnik a háború, de aztán a városszéli Licsakiv temetőhöz közeledve, amikor előbukkan a zászlóerdő, pofán vág a jelenléte. A temető melletti lankásan emelkedő terület, a Mars mező, egykor második világháborús emlékhely volt meg piknikezőhely, ahová ki lehetett ülni, a gyerekek rajcsúrozhattak, a fiatalok beszélgethettek. Erre ma már nincs lehetőség, mert a mező katonai temető.

Udalov őrmester utolsó útja

Fotó: Sióréti Gábor

Minden síron egyenfejfa, két zászlótartóval, hellyel a fényképnek. A sárga-kék lobogó mellett vagy a galíciai piros-fekete lobog, vagy a hadtest zászlaja. Egy szektorban harminc sírhely van, minden sírhely mellett kis pad, igény szerint fémládával, amelybe bele lehet tenni a praktikus dolgokat, kerti szerszámot, locsolókannát, rongyot, gyufát. Nemcsak virágot és gyertyát hoznak, hanem sokszor mindenfélét, amit a halott szeretett: egy pohár kávét, egy doboz cigarettát, sört, csokoládét, pici halloween tököt.

Irina Volodimirivna sírján is van egy kis porcelántök. Orvosként szolgált. Azt kérte, a temetésére ne jöjjenek feketében, ne sírjanak, inkább gyújtsanak egy nagy tüzet, állják körül, és énekeljenek. Így is lett: a tűz hatalmas volt, sokan eljöttek, és ukrán dalokat énekeltek. Irina 2024. május 29-én halt meg, három nappal a 26. születésnapja előtt.

 

Irina Volodimirivna

Fotó: Sióréti Gábor

Huszonhárom szektor van már tele, a huszonnegyedikben még nem kapták meg a faborítást a friss halmok. A 23 éves Andrijan Udalov őrmester volt a 702. lvivi hősi halott, november 7-én helyezték örök nyugalomra – vagyis a háború kitörése óta hetente átlagosan öt katonai temetést tartanak Lvivben, ötször kiáltják a bajtársak a leeresztett koporsó mellett, hogy Szlava Ukraini! Herojam szlava! (Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!), ötször indítja be a díszsortűz az autók riasztóját. Pár méterrel a sírok mellett nagy halom murva, az kerül majd a sorok közé, közlekedőnek; nagyon sok sorra elegendő.