Már a Fehér Ház környékén is a gyújtogatásig jutottak a tüntetők

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 1.

Külpol

Tovább forr a hangulat az USA-ban az afroamerikai George Floyd elleni rendőri intézkedés miatt.

Gyújtogattak a Fehér Ház környékén, könnygázzal oszlatták a tömeget az amerikai fővárosban hétfőre virradóra.

Washingtonban helyi idő szerint este 11 órától kijárási tilalom lépett volna érvénybe, ám nem sokkal előtte a Fehér Ház melletti utcákban már több mint ezren gyűltek össze és gyújtogatni kezdtek. A magukat tüntetőknek mondó vandálok több helyen is felszedték, gúlákba állították, majd meggyújtották a műanyagból készült útakadályokat. Az egyik utcában amerikai zászlót hajítottak az égő műanyagkockákra, s felgyújtották a Fehér Ház előtti park oldalán elhelyezett mobilvécéket is.

Az AP amerikai hírügynökség egy neve elhallgatását kérő titkosszolgálati munkatársra hivatkozva azt jelentette, hogy a Fehér Házban tartózkodó elnököt, Donald Trumpot a péntek esti zavargásokkor rövid időre egy olyan földalatti bunkerba kísérték, amely terrortámadások esetén hivatott védelmet biztosítani a mindenkori elnöknek, ezt azonban egyetlen más médium sem erősítette meg.

Washingtonban azonban nemcsak a Fehér Ház körül gyújtogattak hétfőre virradóra, hanem a város áruházakkal, élelmiszerboltokkal, lakóházakkal teli északnyugati negyedében is. Muriel Bowser polgármester, aki maga is afroamerikai, vasárnap délután a Nemzeti Gárdától kért erősítést a rendőrök munkájának megsegítésére.

Az igazságügyi minisztérium a Nemzeti Gárda katonáit a kábítószerellenes hivatal (DEA) és a különleges rendőrségi biztonsági szolgálat munkatársaival erősítette meg, vasárnap este pedig Ryan McCarthy, a védelmi minisztérium államtitkára további 1200 katonát rendelt az utcákra a zavargók megfékezésére.

A kijárási tilalom ellenére több amerikai nagyvárosban – köztük például New Yorkban, Philadelphiában, Atlantában, Chicagóban, Denverben, Minneapolisban vagy Los Angelesben is – folytatódtak a zavargások vasárnap éjjel. Helyi sajtójelentések szerint országszerte több mint 4000 embert vettek őrizetbe. A letartóztatott vandálok között volt New York polgármestere, Bill de Blasio lánya is.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában zajlottak megmozdulások az elmúlt napokban, amelyek kiváltó oka az volt, hogy egy hete egy férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után. Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, később pedig a kórházba szállítás közben meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: gyilkosság vádjával őrizetbe vették Derek Chauvint, azt a rendőrt, aki Floyd nyakára térdelt.

Az egyre erőszakosabbá váló tüntetéshullám miatt már Atlanta, Washington és a minnesotai St. Paul afroamerikai polgármester is felszólalt, és kiállt amellett, hogy az erőszakos cselekedeteket be kell fejezni, ehelyett csak békés megmozdulások szervezzenek.

Trump: nem szabad megengedni, hogy a minneapolisi helyzet anarchiába süllyedjen

Az elnök szörnyűnek nevezte a George Floyd elleni rendőri intézkedést, és úgy fogalmazott: a durván eljáró egyenruhások foltot ejtettek a tisztességes amerikai rendőrség becsületén. Donald Trump hangsúlyozta, "nem engedhetjük meg, hogy a törvénnyel szembehelyezkedők anarchiába és káoszba" süllyesszék Minneapolist. Hozzáfűzte, nem megengedhető az sem, hogy a fosztogatók kiszorítsák a békés tüntetőket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.