Már több mint 1,7 millió ember menekült Ukrajnából Lengyelországba

  • narancs.hu
  • 2022. március 14.

Külpol

Csak vasárnap több mint 82 ezren érkeztek, közölte a lengyel határőrség Twitteren.

Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak hétfő reggel adott interjúban elmondta: nem lehet pontosan tudni, hogy a schengeni belső határokon át hány ukrajnai menekült utazott tovább Lengyelországból Európa más országaiba. Dworczyk több tízezerre becsülte ezt a számot, a menekültek túlnyomó többsége azonban – mint mondta – Lengyelországban maradt.

Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes a Twitteren közölte: péntektől vasárnap estig a lengyel államvasutak különvonataival 27 ezer, Németországba igyekvő menekültet szállítottak tovább – adta hírül az MTI. A lengyel kormány az utóbbi napokban más uniós tagállamok kormányzataival egyeztetett a menekültek szállításának összehangolásáról. Ennek érdekében a múlt héten Gerald Darmanin francia és Nancy Feaser német belügyminiszter látogatott a lengyel-ukrán határra, a hét végén pedig a lengyel, az ukrán, a cseh, a francia, a német és az osztrák közlekedési tárca képviselői, valamint Adina Valean uniós közlekedési biztos tárgyaltak Krakkóban.

Szombat este Lengyelországban hatályba lépett az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló, az ukrán állampolgárok lengyelországi tartózkodása és munkavállalása rendezését célzó különleges törvény, amelyet aznap fogadott el sürgősségi eljárásban a parlament.

A jogszabály egyebek mellett térítésmentes orvosi ellátásra jogosítja a menekülteket. Waldemar Kraska lengyel egészségügyi miniszterhelyettes hétfőn a közszolgálati rádiónak adott interjúban közölte: jelenleg több mint 1,8 ezer ukránt ápolnak lengyelországi kórházakban, a betegek közel fele gyermek.

Lengyelországba az elmúlt napokban mások mellett evakuálták az ukrajnai Lviv onkológiai gyermekkórházának pácienseit is. Sztella Kiriakídisz, az Európai Unió egészségügyi biztosa múlt hétfőn tett lengyelországi látogatásán bejelentette: az uniós tagállamok több mint tízezer kórházi helyet biztosítanak a sürgős orvosi ellátásra szoruló ukrajnai menekültek számára.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.