Németország F-35-ös vadászgépek beszerzéséről tárgyal

  • narancs.hu
  • 2022. március 14.

Külpol

A legmodernebbnek számító harci repülő atomfegyverek célba juttatására is alkalmas.

A német szövetségi kormány terve szerint az amerikai Lockheed Martin F-35-ös modelljére cserélhetik a német légierő (Luftwaffe) Tornado típusú gépeit hétfői német sajtóértesülések szerint – számol be róla az MTI. A kormány terve alapján legfeljebb 35 darabot vásárolhatnak az atomfegyverek célba juttatására is alkalmas harci repülőgépből a több mint 40 éve bevezetett Tornado modell lecseréléséről szóló programban, amelynek végrehajtását a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós szerződése is előírja.

Az egyre inkább elöregedő harcigép-flotta cseréjét évek óta tervezik. Az F-35-ös beszerzése ellen korábban azzal érveltek a kormányzaton belüli vitákban, hogy hátráltathatja az európai katonai repülőgépek új nemzedékének kifejlesztésére indított német-francia-spanyol programot (FCAS). Az F-35-ös mellett szól viszont, hogy számos európai NATO-partner használja, aminek révén nagyobb hatékonyságra, szinergiahatások kiaknázására nyílhat lehetőség, és a modell azt is biztosítja, hogy a német légierő megfeleljen az úgynevezett nukleáris részvétel elvének.

A flotta modernizációjának lendületet ad az Ukrajna elleni orosz invázió is, amelynek hatására a szövetségi kormány elhatározta, hogy a hidegháború vége óta követett visszafogott haderő-fejlesztési politikával szakítva felállít egy százmilliárd eurós korszerűsítési alapot.

Illetve ezentúl minden évben a NATO-tagoktól elvárt szintet – vagyis a hazai össztermék (GDP) két százalékának megfelelő összeget – meghaladó mértékben költ védelemre. A terület egyik legbefolyásosabb szakpolitikusa, Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a szövetségi parlament (Bundestag) védelmi bizottságának elnöke egy február végi, az irányváltás bejelentése után néhány nappal tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a legelső feladat a Tornadók cseréjének rendezése. Az FDP-s politikus hangsúlyozta, hogy a német légierőnek az F-35-ösre van szüksége, mert az a világ legmodernebb harci repülőgépe és sok partner használja. Hozzátette: az ukrajnai háború világosan mutatja, hogy „a támadásokat a levegőből hajtják végre, és ennek megfelelően kell válaszolni vagy megakadályozni a támadásokat”.

A nukleáris részvétel elve azt jelenti, hogy a NATO elrettentő erejének fokozása érdekében az atomfegyverek használatába be kell vonni az észak-atlanti szövetség olyan tagországait is, amelyek nem tartoznak az atomhatalmak közé. Német viszonylatban ez azt jelenti, hogy – esetleges bevetésükkor – az Egyesült Államok haderejének Németországban telepített atomtölteteit amerikai katonák élesítenék ugyan, de a Luftwaffe gépei juttatnák célba.

Az Egyesült Államok a nem hivatalos adatok szerint húsz atomtöltetet telepített a Luftwaffe egy támaszpontján, a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Büchelben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."