Megszegte Boris Johnson főtanácsadója a karantént

  • narancs.hu
  • 2020. május 23.

Külpol

500 kilométert utazott Londonból.

Megszegte a kijárási korlátozásokat Dominic Cummingson, Boris Johnson főtanácsadója, mindezt úgy, hogy koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála – írja a Guardian és a Mirror közös tényfeltárása nyomán az Index.

Cummingson – aki a Brexit-kampány egyik meghatározó alakja – azután fertőzödött meg a feleségével, hogy Johson március 27-én elkapta a betegséget. Ettől függetlenül a főtanácsadó és a családja a Londontól 500 kilométerre lévő Durhamba utazott.

Március 30-én nyilvánosan közölte, hogy házi karanténba vonul, amit a miniszterelnökség meg is erősített, de azt nem tették hozzá, hogy ezt nem a londoni otthonában teszi. Eközben a Guardian megkereste a durhami rendőrséget, ahonnan azt a választ kapta, hogy több bejelentés is érkezett hozzájuk, miszerint Cummings a településen van.

A főtanácsadó azt mondta a hatóságoknak, hogy a ház egy bizonyos részében elszigetelve tölti a karanténját. Ugyanakkor helyi lakosok elmondták a lapnak, hogy Cummings a veszélyeztetett korú, idős szülei házának közelében látták a fiával. A miniszterelnökség közölte a CNN-nel, nem igaz, hogy a rendőrség beszélt volna vele vagy a családjával. Hozzátették, Cummings tettei összhangban voltak a járvány elleni védekezés szabályával, és ő maga is úgy gondolja, hogy törvényesen és ésszerűen cselekedett. A hivatalos magyarázat szerint azért kellett a szülei házához utazniuk, hogy így gondoskodjanak a kisfiukról, akinek ez biztosította volna a jólétét, amennyiben a két szülő súlyosan megbetegszik.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.