Menesztették a cseh egészségügyi minisztert, aki nem engedélyezte a kínai és orosz vakcinák használatát

  • narancs.hu
  • 2021. április 7.

Külpol

Miloš Zeman államfő már több mint egy hónappal ezelőtt követelte Jan Blatny menesztését. Ő már a harmadik egészségügyi tárcavezető volt a Andrej Babiš kormányában.

Andrej Babiš cseh kormányfő szerdán menesztette tisztségéből Jan Blatny egészségügyi minisztert. A szaktárca új vezetője Petr Arenberger, a prágai Vinohrady kórház eddigi igazgatója lett – közölte honlapján a kormány.

Blatny, aki tavaly szeptembertől vezette az egészségügyi minisztériumot, menesztését politikai döntésnek minősítette, amire szerinte a kormányfőnek joga van.

"A lelkiismeretem tiszta. Szakemberként igyekeztem dolgozni, és szakmai érvek, elemzések alapján dönteni" – mondta Blatny újságíróknak prágai sajtótájékoztatóján. Megjegyezte, a kormányfő talán azért lépett így, mert úgy véli, hogy Csehország már túl van a járvány legnehezebb szakaszán.

Miloš Zeman államfő már több mint egy hónappal ezelőtt követelte Blatny menesztését, arra hivatkozva, hogy szerinte a tárcavezető nem jó menedzser, és hibás lépéseket tett. Zeman kijelentette, amennyiben Babiš nem meneszti Blatnyt, az negatív hatással lesz eddigi jó viszonyukra. Az ellenzék bírálta az államfőt, és azt hangoztatta, hogy Blatny, aki korábban kórházigazgató volt, tisztességesen irányítja az egészségügyet, és szakmailag megalapozott döntéseket hoz.

A sajtó szerint Zeman leginkább azt kifogásolta, hogy Blatny nem volt hajlandó engedélyezni a koronavírus elleni kínai és orosz vakcinák használatát Csehországban, amiért az államfő nyíltan lobbizott. A hatályos törvények szerint ilyen szakmai ügyben a döntő szó az egészségügyi miniszteré.

"Amíg én vagyok a minisztérium vezetője, addig Csehországban nem fognak használni olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség" – hangsúlyozta több alkalommal is Jan Blatny, aki a Babiš kormány harmadik egészségügyi minisztere volt.

Csehországban már néhány hete lassul a járvány terjedése, jelentősen csökkent a napi új fertőzések, elhalálozások száma és a kórházakra nehezedő nyomás is. Blatny még miniszterként bejelentette: a javuló helyzetre való tekintettel a cseh kórházak 50 külföldi covidos beteget hajlandóak fogadni kezelésre.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”