Merénylet Arkan ellen: ünnep a pokolban

szerző
- emjé -
publikálva
2000/3. (01. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Belgrádban szombaton lelőtték Zeljko Raznatovic Arkant, a hágai nemzetközi törvényszék által körözött háborús bűnöst. Az alvilágban is jegyzett Arkan - ha bíróság elé került volna - értékes tanú lehetett volna a szerbiai rezsim és a szintén háborús bűnök elkövetésével vádolt Slobodan Milosevic jugoszláv elnök ellen.

Belgrádban szombaton lelőtték Zeljko Raznatovic Arkant, a hágai nemzetközi törvényszék által körözött háborús bűnöst. Az alvilágban is jegyzett Arkan - ha bíróság elé került volna - értékes tanú lehetett volna a szerbiai rezsim és a szintén háborús bűnök elkövetésével vádolt Slobodan Milosevic jugoszláv elnök ellen.

Ez az életpálya csak így érhetett véget: az etnikai tisztogatások kíméletlen végrehajtóját, a gyilkosok parancsnokát, az alvilág egyik vezérét fejbe lőtték. Zeljko Raznatovic Arkan (48 éves) a délszláv háborúk egyik jelképe volt, és éppúgy erőszakos halált halt, mint áldozatai: álltólag az általa is kedvelt és előszeretettel használt márkával, egy Heckler and Koch géppisztollyal végeztek vele.

Magányos merénylő vagy csapatmunka?

Arkant szombaton, a késő délutáni órákban a belgrádi Interkontinental szállodában gyilkolták meg. Nem volt ritka vendég: a felesége tulajdonol ott egy butikot, és a szombati ebédet gyakran költötték el a szállodában.

A médiafelhajtás ellenére a merényletet meglehetősen nehéz rekonstruálni. Nem egyértelmű például, hol érte Arkant a támadás: az első híradások szerint társaságával kifelé tartott a szállodából; más források szerint az előcsarnokban érte a golyózápor, megint mások arról számoltak be, hogy Arkanék egy asztalnál ültek, amikor a lövöldözés elkezdődött.

Azt sem tudni, hányan voltak a merénylők: a beszámolókban a magányos gyilkost éppoly gyakran említik, mint a két-három fős csoportban dolgozó merénylőket (akik vagy álarcot viseltek, vagy nem). Abban viszonylag konszenzus van, hogy egy merénylő is sebesülten távozott a helyszínről. Maradtak viszont hárman: Milenko Mandic Manda azonnal meghalt, Arkan és Dragan Garic pedig még élt, amikor a kórházba indultak velük. Hamarosan ők is meghaltak. (Garic szerepe eleinte tisztázatlan volt: az egyik belgrádi napilap a merénylők közé sorolta, a többiek szerint Arkan régi cimborájáról van szó. A bizonytalanság érthető, Garic állítólag a jugoszláv rendőrség tagja. Volt.)

A merénylet után a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre. A szállodazárlaton túl a belgrádi utcákon is megerősítették a járőrözést, a gyilkost/gyilkosokat, úgymond, nagy erőkkel keresik. Egyelőre mindhiába.

A szertelen ifjú

Arkan apja tisztként szolgált a jugoszláv néphadseregben: Szlovéniában, Brezicében állomásozott, amikor világrajöttével Zeljko megörvendeztette a - Crna Gora-i származású - Raznatovic családot. Fiatalként is antiszociális volt: a rendőrség 17 éves korában tartóztatta le először. Sem az intelmek, sem a pofonok nem használtak: a fiatal gengszter Skandináviában és Nyugat-Európában tevékenykedett. Goran Vukovic, az egyik belgrádi bandavezér (aki évekkel ezelőtt szintén merénylet áldozata lett) egy interjúban azt mondta, hogy "Arkan volt a legsikeresebb bankrabló. Úgy járt bankot rabolni, ahogy mások a közértbe járnak."

Zeljko Raznatovic fiatalon lett a jugoszláv titkosszolgálat (SDB) külsőse. Az SDB a hetvenes évek óta alkalmazta az alvilágot a kényes külhoni vállalkozások elvégzésére. Az emigránsok elleni merényletek, zaklatások kivitelezői (vagy a hivatásos állomány alkalmi segítői) Jugoszláviában nyugodtan elvoltak; az Interpol-körözések dacára nem tartóztatták le őket, a zsákmányt pedig felélhették, befektethették. Az újabb portyákhoz a szolgálattól kaptak valódi, ám hamis névre szóló útlevelet: az Arkan ragadványnév állítólag az egyik ilyen "szolgálati" úti okmányából származik.

Arkan egészen a 90-es évekig viszonylag unalmas életet élt, távol a rivaldafénytől: bankrablások, gyilkosságok, letartóztatások, börtönlátogatások Nyugaton, némi szökés (vélhetően SDB-segédlettel) és nyugodt élet Belgrádban. Nyitott egy cukrászdát, és mint őszinte sportrajongó, szervezte a Crvena zvezda daliás szurkolói kemény magját, a Delije csoportot. Azonban a háborús előkészületek során a hazának ismét szüksége lett rá.

A hadúr

1990 novemberében a horvátországi rendőrség megállított egy terepjárót, és őrizetbe vette - mellesleg állig felfegyverzett - utasait. A csoportot Arkan vezette. A zágrábi sajtó arról cikkezett, hogy Arkan fegyvereket szállított a renitens horvátországi szerbeknek, és csoportjával szította a krajinai felkelést. A zágrábi sajtónak igaza volt: a csoportot tényleg ezért küldte a szerb titkosszolgálat. Egy ideig előzetes letartóztatásban voltak, majd a horvát hatóságok elkövetnek - nem először, nem utoljára - egy súlyos hibát: Arkan szabadon távozhat Belgrád irányába. (Máig nem tudni, pontosan miért engedték el.)

Hamarosan visszaeszi a fene: a szlavóniai, baranyai harcokban már mint egy nagyobb osztag parancsnoka jeleskedik. A Szerb Önkéntes Gárda (SDG) volt a szerb fél legjelentősebb félkatonai alakulata. A szervezést nem bízták a véletlenre: Arkan nagy segítséget kapott a szerb titkosszolgálattól és rendőrségtől, valamint a jugoszláv hadseregtől, méghozzá fegyverben, egyenruhában, logisztikában - valószínűleg nem tudott olyat kérni, amit ne kapott volna meg. 1991-ben egy fotón pózol Radovan Stojisic Badzával: Badza később a szerbiai belügyminiszter helyettesévé avanzsál (reszortja a különleges rendőri erők); akasztott emberré pedig azért nem lesz, mert 1997-ben lelövik (gyilkosát azóta sem találták meg). Badza temetésén Arkan előtt Slobodan Milosevic áll.

Az SDG a hangzatos Tigrisek nevet veszi fel: kiképzőközpontjuk van Szlavóniában, de Boszniában is tevékenyek. Városokat foglalnak el, területeket tisztítanak etnikailag, és közben gondolnak a békés öregkorra is: Arkan három csoportba szervezte önkénteseit. Egyesek harcoltak, mások elhordtak minden mozdíthatót, a harmadik társaság pedig pénzzé tette a zsákmányt. Arkan azonban nem kispályázott, őt a benzinkutak, az olajmonopólium, a kaszinók, a csempészet felügyelete is érdekelte.

Az udvari gengszter

1992-ben mint hős hazafi egy kosovói választási körzetben képviselővé választatja magát. Egy évre rá megalapítja a Szerb Egység Pártját (SSJ). Lehet, hogy jobban jár, ha a párt elnökének egy darab szart választat meg: akkor esetleg többen voksoltak volna rá.

A boszniai háború után Arkan úgyszólván megállapodik (az még nem nyert bizonyítást, hogy szabadcsapataival oly mértékben részt vett volna a kosovói harcokban, mint tette azt Horvátországban és Boszniában). Szerbiában hősnek kijáró tisztelettel, áhítattal vegyes félelemmel kezelték; interjúkat adott, talk-show-kban szerepelt, ünnepelt-rettegett alvilági figura volt.

Nőül vette a leghíresebb turbofolk-énekesnőt (Svetlana Ceca Velickovic), és megvásárolta az Obilic futballklubot. A csapat azonnal bajnok lett, ami nem csoda, mert normális emberek normális esetben félnek egy felfegyverzett edzőtől. A bírók sem fújtak ellenük, hisz kedves volt az életük.

Arkan intézményé lett. ´ volt az ország - hivatalosan is elismert - első számú bűnözője.

Vajon ki akarhatta ennek az eseménydús életű gyilkosnak a halálát?

Megölésének kétféle indítéka lehetett. Az egyik a maffialeszámolás: a keresztapa sem lazsálhat, mert akadhatnak türelmetlen feltörekvők, akik a főnök megölésével akarnak előrelépni; vagy az is elképzelhető, hogy üzleti ügy miatt ölték meg.

Belgrádban azonban hajlamosak azt hinni, hogy Arkan politikai merénylet áldozata lett. Az utóbbi időben nem volt rest beismerni, hogy Milosevic és Milo Djukanovic Crna Gora-i elnök konfliktusában ez utóbbival szimpatizál. Arkan már korábban nyitott az ellenzék felé: 1996-ban állítólag Mira Markovic (Milosevic felesége) kérte, hogy embereivel, ha ráérnek, ugyan vernék szét az ellenzéki tüntetéseket. Arkan elutasította Markovic kérését, majd felvette a kapcsolatot Zoran Djindjictyel, a Demokrata Párt (DS) elnökével, az akkori tüntetések vezéralakjával, akivel azóta többször megosztotta értesüléseit.

Tavaly júliusban kiszivárgott, hogy Arkan egy brüsszeli ügyvéd révén puhatolózott a hágai törvényszéknél. A vádalkuból - ha arról volt szó - nem lett semmi, Arkan nem utazott el Hágába, nem lett sem vádlott, sem értékes tanú.

Pedig lett volna miről mesélnie. Nemcsak a szabadcsapatai által elkövetett gyilkosságokról, hanem arról is: a szerbiai állam és a jugoszláv hadsereg biztonsági szervezetei hogyan szervezték meg és hogyan szították a háborút. Arkan komoly szereplő volt ebben a folyamatban, ezért Belgrádban úgy vélik: az, amit tudott, az ország legmagasabb politikai köreinek okozott volna károkat.

A véreskezű cukrász azonban eldobta a fagyiskanalat.

- emjé -

szerző
- emjé -
publikálva
2000/3. (01. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...