Erdoğan: „Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök.”

  • narancs.hu
  • 2020. március 2.

Külpol

Milliós menekültáradattal riogatja Európát a török elnök.

„Véget ért az a korszak, amelyben Törökország egyoldalúan tett áldozatokat a menekültekért. Százezrek keltek útra Európa felé, hamarosan milliókról beszélhetünk” – idézi a Deutsche Welle Erdoğant, aki ismét felszólította Európát, hogy vállaljon felelősséget a migránskérdés kezelésében.

Erdoğan a török kormánypárt egyik ankarai rendezvényén szólalt fel, ahol arról beszélt, hogy eddig Európa nem vette elég komolyan a fenyegetéseit. „Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be” – hozzátéve: „mi pedig megmondtuk, hogy a téma le van zárva, a kapuk már nyitva állnak, és most ti is ki fogjátok venni a részeteket ebből a dologból”.

Közben a Frontex nemrég kiszivárgott bizalmas jelentése is arról szól, hogy a következő napokban kemény migrációs támadások várhatók a török-görög határon. Az emberáradatot akkor is nehéz lenne megállítani, ha a török oldalon azonnal helyreállna a határellenőrzés – írják.

Törökország pénteken nyitotta meg országa határait az Európába vágyó menekültek előtt.

A görög kormány válaszként a helyzetre egy hónapra felfüggesztette a menedékkérelmek elbírálását, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az illegálisan az országba lépőket regisztrálás nélkül visszaviszik a határra és átteszik török területre.  Mindezt Szteliosz Pecasz kormányszóvivő jelentette be, aki arról is beszélt, hogy Törökország megsérti az EU-val kötött 2016-os megállapodását, másrészt állami szinten űz embercsempészetet. A menekültek mostani megindulását a kormányszóvivő “szervezett, koordinált nyomásgyakorlásnak” nevezte.

Az EU a hétre hívta össze a külügyminiszterek tanácsát, az Európai Tanács vezetője kedden látogat a határhoz.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.