Külpol

Az Iráni Iszlám Köztársaság választópolgárai a 2000. február 18-i választásokon nyolcvanszázalékos részvétel mellett a demokratikus átmenetre, a nyitás politikájára, a nyugati és elsősorban az amerikai kapcsolatok rendezésére szavaztak, mikor elsöprő többséggel a Khatami elnök mögött felsorakozó reformerők képviselőit juttatták az iráni parlamentbe, a medzsliszbe.

Ha tavasz, akkor ravasz. A délszláv válság során már megszokhattuk, hogy kikeletkor kezdődnek el a nagy összecsapások, mert a balkániak olyanok, akár a medvék. Elemzők, de a szerbiai információk is arra utalnak, hogy nem lesz ez idén sem másképp. De most hirtelenjében az is gondot okoz, hogy összeszámoljuk, per pillanat hány válsággóc van arrafelé.

Az új horvát elnök, Stipe Mesic beiktatása utáni egyik első interjújában arról beszélt, hogy valakinek a horvátok közül egyszer le kell majd térdelnie a bosznia-hercegovinai Ahmici falucskában, melyet a Horvát Védelmi Tanács (HVO) alakulatai 1993-ban szinte eltöröltek a föld színéről, több mint száz ártatlan muzulmán áldozatot hagyva maguk után. Nos, ez a bocsánatért esedező személy aligha Tihomir Blaskic, a HVO akkori vezérkari főnöke lesz.

Fene tudja, miért voltak olyan különösen szívszorítók ezek a képek, ahogy a helikopterek légörvényétől szétfújt lombok közül kétségbeesett tekintettel néztek bele a kamerába, hiszen annyi hasonló rakódott már belénk. Talán a sok gyerek miatt, akikről tudni lehetett, hogy napok óta kapaszkodnak már az ágakba, leveleket rágcsálnak, és isszák az áradás mocskos vizét. Talán mert világos volt, hogy az az öt nyomorult dél-afrikai helikopter képtelen lesz mindenkit időben kimenteni.

A háborúnak vége. Az orosz csapatok egyértelmű győzelmet arattak. Az igazi kérdés az, ki nyeri meg a békét. Úgy tűnik, hogy - Kosovóhoz hasonlóan - Csecsenföldön is ez a nehezebb feladat. Nemcsak hiteles tárgyalópartner nem találtatik, de a hosszú ostrom után az orosz csapatok sem tudnak parancsolni bosszúvágyuknak.

Magyarországon a zsidó kárpótlás ügye többé-kevésbé botrányba fulladt: ugye, emlékszünk még a kormány címére visszapostázott harmincezer forintokra, amelyekkel adott estben néhány év konclágert kívánt jóvá tenni a magyar állam. Ehhez képest Ausztria, ahol a zsidó kárpótlás ügye épp most fordult a célegyenesbe, maga a megtestesült bűnbánat. És ezen előreláthatólag még a most hatalomra került fekete-kék koalíció sem fog változatni.

A múlt hétfőn este a belgrádi Munka nevezetű focicsapat éttermében, az áldozat törzshelyén három rövid sorozattal - az ablakon át bedugott Kalasnyikovval - meggyilkolták Pavle Bulatovicot, Milosevic egyik leghűségesebb káderét, aki a kis-jugoszláv szövetségi kormány legrégebben, 1992 óta funkcióban lévő minisztere volt.

Hogy mit akar a Fidesz az RMDSZ-től és az RMDSZ-szel, az egyértelmű, mégis nehéz elsorolni. Legfőképp azért, mert taktikái alkalmanként jócskán módosítanak a cinikus stratégián. Talán a legszebb példa erre az a magatartás, mely vezető politikusaink január 15-i marosvásárhelyi szereplését jellemezte.

Most már legyen vége a Nudlereinak - fordult ki múlt csütörtökön késő este az egyik szociáldemokrata funkcionárius a maratoni koalíciós tárgyalásokról. Talán ő már tudta, amiről a nép csak péntek reggel értesült: Klestil, a köztársasági elnök kisebbségi kormány megalakítására szólította fel a vörösöket, a lehető legszélesebb bázison.

A Németországot politikailag közel két évtizeden át megtestesítő Helmut Kohl magatartása jogállami mércével mérve egészen elképesztő: nem hajlandó megmondani, kitől kapta azt a másfél-két milliót, amit évekkel ezelőtt a kereszténydemokrata unióban síbolt. Az adományok eltitkolása, a párt illegális finanszírozása az egész CDU-ban évtizedek óta folyik.

Belgrádban szombaton lelőtték Zeljko Raznatovic Arkant, a hágai nemzetközi törvényszék által körözött háborús bűnöst. Az alvilágban is jegyzett Arkan - ha bíróság elé került volna - értékes tanú lehetett volna a szerbiai rezsim és a szintén háborús bűnök elkövetésével vádolt Slobodan Milosevic jugoszláv elnök ellen.

A chilei elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Ricardo Lagos, a szocialista jelölt lett a győztes. Ha csak két és fél százalékos különbséggel is, de megelőzte tizenöt évvel fiatalabb konzervatív ellenfelét, Joaquín Lavint, a Pinochet-rendszer ultraliberális gazdaságpolitikáját vezénylő egykori Chicago-boyok egyikét. A gazdasági mélyponton bizonytalankodó dél-amerikai országot az elmúlt hónapokban valóban az elnökválasztás foglalkoztatta volna, ha nem irányította volna át a külvilág - főleg a brit igazságszolgáltatás - a múltba tekintés pályájára, ami egy hosszú diktatúra után valóban elkerülhetetlen gyakorlat.

Tavaly szilveszterkor drámai hangú üzenetben jelentette be Borisz Jelcin, hogy távozik a hatalomból. A március 26-ra kitűzött oroszországi elnökválasztás előtt három hónappal leköszönő elnök a megtört öregembert alakította a tévében, aki csak most döbbent rá, hogy a családja kiakolbólította a jussából. Tény viszont, hogy a hatvankilenc éves exállamfő súlyos beteg, aki már inkább akadályozta, mint segítette családját és párthíveit a hatalom megtartásában. Helyére a halvérű volt kágébés, Vlagyimir Putyin lépett. Jelszava rend és fegyelem, és ez Andropov korát idézi.