A heterogén, 18 pártból álló csoportosulást az elnök személye köti össze, ezért is választották a khordad hónap második napját az új frakció nevéül, ami Khatami elnök 1997-es győzelmének a napja. Az eddigi ellenzék ereje átütő: a 290 tagú parlamentben a 148 reformista képviselő abszolút többséget jelent. A kulcsfontosságú városok közül Teheránban 26 reformistát választottak meg, a konzervatív Meshedben ötből ötöt, a demokratikusabb szellemiségű Iszfahánban nem volt kérdéses a totális siker, még a síiták vallási központjában, az iszlám oktatásáról híres Komban is befutott reformista jelölt. Az eredmény azért is sokkoló, mert az igazán szabad szájú reformer jelölteket a sajátos jogértelmezés szerint a mereven konzervatív, de mégsem eléggé éber ´rök Tanácsa gondolkodás nélkül kizárta a választásokon való részvételből.
A lazulás mércéi
Khatami három évvel ezelőtti meglepetésszerű diadala után Irán a reformok útjára lépett, habár konzervatív ellenfelei megtartották kezükben a belbiztonsági erőket, az iszlám forradalmi gárdát, az igazságszolgáltatást és az állami tömegkommunikációt. A "lassú víz partot mos" elv azonban az élet minden területén éreztette hatását. Sokan a "nagy sátán", az USA elleni tüntetések - melyek az évek során rutinná váltak, és komolyabb emóciókat csak a legfanatikusabbakból váltottak ki - meg az óriási mecsetek apadó tömegén mérték a reformok erősödését, míg mások a csador által szabadon hagyott női arc felületének növekedésén, a "szigorúan" tiltott parabolaantennák elleni kampányok tragikomikusságán vagy az ellenzéki újságok élesedő hangnemén, a határon való átjutás emberpróbáló gyötrelmeinek csökkenésén keresztül szembesültek a rendszer lazulásával. A választási siker a lehető legjobb pillanatban érte Khatamit, feledtethette vele a tavalyi nyár kudarcát, mikor a reformokat követelő, zömmel fiatalokból, egyetemistákból álló tömeget leverte az Ali Khamenei ajatollahhoz hű, "spontán ellentüntetők önkéntes serege", és az elnököt is sűrűn emlékeztették hatáskörének korlátozott voltára.
Közhelynek hangzik, annyian leírták már, de Khatami sikere a fiataloknak és a nőknek köszönhető. A lakosság kétharmada az 1979-es iszlám forradalom után született, Mohammed Reza Pahlavi sah világi, nyugatias rendszeréről nincs személyes tapasztalatuk, sőt Khomeini ajatollah országlása is megelőzte politikai szocializációjukat. ´k már nem fogékonyak az iszlám tanításainak merevségére, angolul tanulnak, interneteznek, divatosan szeretnének öltözködni, és néha szórakoznának is egy kicsit. A nők még egyértelműbben a reformok következetes hívei, a két élharcos, Faezeh Hashemi és Jamileh Kadivar tevékenységét sok meghurcoltatás után elismerés övezi, és a választásokon több mint ötszáz nő jelöltette magát.
A teheráni kilincs
Az első értékelések még óvatosak voltak világszerte, de Lamberto Dini olasz külügyminiszter március eleji teheráni látogatása áttörést hozott a nemzetközi megítélésben is. A választások óta az első magas rangú nyugat-európai vendég úttörő vállalkozásba fogott. A kétoldalú gazdasági-politikai kapcsolatok fejlesztésén túl az Európai Unió és Irán közti kapcsolatok élénkítését is szorgalmazta. A Kamal Kharrazi iráni külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Olaszország az iráni reformisták elsöprő győzelme után a Washington és Teherán közti jéghideg viszony felmelegítését is elő akarja segíteni, bár nem vállalkozott a postás szerepkörre a két ország között. Az olasz kapcsolat csak az első lépcsőfok volt Irán kitöréséhez az izolációból, hamarosan a nyugat-európai külügyminiszterek egymás kezébe adják majd a kilincset Teheránban. Az olasz vendéget követte Joschka Fischer, aki már Khatami elnök németországi látogatását készítette elő, és elásta a csatabárdot perzsa kollégájával a Mykonos-ügy kapcsán kirobbant ellenséges légkör után, s küszöbön áll a NATO "héjájának" tartott brit külügyminiszter, Robin Cook tavaszi látogatása is.
Magyarország pozíciói a térségben mind a sahrendszer vége felé, mind a nyolcvanas években gazdaságilag jelentősek voltak. A háborús konjunktúra miatt a közel hatvanmilliós piac jóformán mindenre vevő volt. Ez a kedvező piac fokozatosan leépült a rendszerváltás után, a politikai érdeklődés hiánya, az iraki-iráni háború befejeződése, az euroatlanti integráció előtérbe kerülése és a Szovjetunió szétesése miatt. Az utolsó miniszterelnöki vizitet Grósz Károly abszolválta még 1988-ban, külügyminiszteri szinten Jeszenszky Géza járt utoljára Iránban, a pár száz fős Magyar Iszlám Közösség akkori sejkje, Mihálffy Balázs Abdulrahmán társaságában. Ezek a találkozók igazi eredményeket nem értek el, sőt drámaian visszaesett a kereskedelem, 1999-ben nem érte el a 20 millió dollárt. Kulturális téren sem történt átütő siker, bár több száz iráni egyetemista tanul hazánkban, és lenne érdeklődés a kulturális-tudományos együttműködés elmélyítésére is. A változások felgyorsulását és a reformintézkedések elmélyülését ugrásra készen várják Nyugat-Európa számos országában, sőt a főellenség Egyesült Államokban is. Ennélfogva a magyar-iráni kapcsolatok is hamarosan új erőre kaphatnak. A lehetőség adott, a startpisztoly eldördült.
Udvarvölgyi Zsolt
