Külpol

Az, hogy a kilenc és fél éve kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) el fogja veszteni a választásokat, többé-kevésbé sejthető volt, és az arányok sem okoztak különösebb meglepetést. Azon azonban a ráérőknek talán érdemes elgondolkodniuk, hogy miből következett a hatalomváltás, és mi következik a hatalomváltásból.

Hiába pocsékolt el már több milliárd nyugat-afrikai (CFA-) frankot Henri Konan Bédie, mégsem lesz új elnöki palotája (esetleg még egy újabb főváros) Daoukróban, ahol a legendák szerint, és nem épül új Champs-Élysées a közeli Pepressou irányába, ahol a tovább finomított emlékezet szerint született. Elefántcsontpart volt elnöke párizsi rezidens immár, országa pedig gazdagabb lett egy katonai puccs tapasztalatával.

Romániában megbuktatták a kormányt. A nép kárörvend, és lényegében azoknak szurkol, akiktől négy évvel korábban még leplezetlen undorral fordult el. A posztkommunista-nacionalista tábor most kezét dörzsöli, ugyanakkor módfelett zavarban van. Bekövetkezett ugyanis az, amit az 1996 novemberében elszenvedett vereség óta kitartóan remélt. Ám túlzás lenne azt állítani, hogy a lesben álló nacionalisták okozták volna Radu Vasile miniszterelnök vesztét.

Hogy mondják osztrákul azt, hogy impotencia? Zukunftsgespräche, magyarul: beszélgetések a jövőről. "cska poén, Bécsben mégis ez járja manapság. Lassacskán harmadik hónapja folynak ugyanis a tárgyalások Ausztria parlamenti pártjai között úgymond a jövőről, a Nagy Kérdésekről. Pedig csak kormányt kéne alakítaniuk végre.

Ez az év a kosovói és csecsenföldi háború éveként marad meg emlékeink között. És - a borúlátóbbak szerint legalábbis - a kilencvenes évek üdítő, világméretű gazdasági fellendülésének utolsó esztendejeként. Ha ez utóbbi igaz, akkor mi, törekvő kis kelet-európai országok sem reménykedhetünk sok jóban: ha bajban lesznek, akik keblére igyekszünk, akkor még kevésbé fognak minket szeretni: pedig már most sincsenek oda értünk. De haladjunk sorjában.

Tudjuk régóta, csak mégis, mindig szar érzés, amikor kiderül, hogy másként vannak, mint amilyennek látszanak a dolgok. Hogy két világ van: az egyik, amelyben hatalmas összegeket mozgatnak egymás közt Nagy Ravaszak, meg a másik, ahol mi, Sok Kis Maflák bámulunk, az a sok pénz, nézd csak, hogy szalad! Egymilliót, márkát, visznek a bőröndben például, aztán odaadják valakinek - nekünk történetesen soha.

Kedden kezdődött, és úgy tervezik, péntekig tart a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri tanácskozása. A szervezők erősen mértéktartó reményei szerint a szabad kereskedelem előmozdítására létrehozott globalizációs monstrum immár 135 tagállama talán képes lesz megállapodni legalább abban, miről is legyen szó azon a majdani, elnevezését és horderejét tekintve egyaránt millenniumi tanácskozássorozaton, amely végképp porba dönti majd a szabad nemzetközi áru- és pénzmozgás megannyi avítt akadályát.

Lapzártánk idején tartotta ülését az északír tartományi nemzetgyűlés, az a testület, amely a tavaly népszavazáson megerősített nagypénteki egyezmény alapintézménye hivatott lenni. A képviselők 1998. júniusi megválasztásuk óta most ültek össze másodszor. És most is csak rettentő balhézás után.

November 17. és 18. között zajlott az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) isztambuli értekezlete, az évezred utolsó ilyen csúcstalálkozója. Hozott jót is, rosszat is. Az semmiképpen sem jó hír, hogy a nemzetközi kritikákon megsértődött Jelcin éles kirohanás után elhagyta a csúcsértekezletet, és ebben jószerivel teljes egyetértéssel találkozott odahaza. Az viszont jó hír lehet, hogy aláírták az európai konvencionális haderőkről szóló megállapodást, és végre, erős amerikai nyomásra, grúziai kitérővel megépül a Bakut a Törökország Ceyhan olajkikötőjével összekötő olajvezeték. A Mikulás Ciprus kérdésében is tartogathat jó meglepetést. December 3-án New Yorkban Kofi Annan közvetítésével ismét tárgyalásokba kezd Rauf Denktas észak-ciprusi török és Glavkosz Kleridesz ciprusi görög elnök. (Már az sem volt kis protokollteljesítmény, hogy Glavkosz Klerideszt fogadták Törökországban.) És végezetül, végignézve a csúcs közönségén, Süleyman Demirel török köztársasági elnök joggal állapíthatta meg, hogy jól tartja magát. ´ volt az emlékezetes Helsinki Értekezlet egyetlen politikai túlélője.

A decemberben esedékes választások előtt a horvát kormány népszerűsége a mélyponton van, a kormányzó pártot frakcióharcok gyengítik, az elnök pedig haldoklik. Hamarosan kiderül, hogy a közvetlen szomszédságunkban elterülő és formájában kétségtelenül banánra emlékeztető ország mennyire rothadt gyümölcs a banánköztársaságok kosarában.

Lapzártánkkor már biztosan tudjuk: az ukrán elnökválasztás november 14-i második fordulóját a korábbi elnök, Leonyid Danyielevics Kucsma nyerte. Ukrajna politikailag és geográfiailag megosztott ország, a Kelet nagyban különbözik a Nyugattól, és stábunk olyan nyugaton járt, hogy saját felmérésünk szerint a hivatalban lévő Kucsma elnök akár 100 százalékkal is nyerhetett volna. Az elekciót ugyanis Beregszászon obszerváltuk.

Két hónapja még mészároltak az indonéz hadsereggel nem egészen tisztázott viszonyban álló függetlenségellenes milicisták, most viszont lassan már két hete, hogy Indonézia utolsó alakulatai is távoztak Kelet-Timorból. Ezzel persze még semminek sincs vége, és alig valami kezdődött el - mindenekelőtt a terror és a megfélemlítés méreteinek feltérképezése.

A múlt szerdán, október 27-én négy örmény fegyveres végrehajtotta az első olyan merényletet 1989 óta, amelynek egy rendszerváltó állam demokratikusan megválasztott politikai vezetése esett áldozatul. A jereváni terrortámadás hátterében az örmény-azeri konfliktus körvonalai sejlenek fel.

Valjevo közép-szerbiai kisváros, és mindeddig igazából semmiről sem volt híres. Manapság viszont a szerb Hágának nevezhetnénk: ha minden a tervek szerint megy, a legfontosabb NATO-tagállamok vezetői hamarosan megismerkedhetnek a valjevói rendőrségi cellák fapriccseivel.