A mozambiki katasztrófa: Elsodort remények

szerző
- kovácsy -
publikálva
2000/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fene tudja, miért voltak olyan különösen szívszorítók ezek a képek, ahogy a helikopterek légörvényétől szétfújt lombok közül kétségbeesett tekintettel néztek bele a kamerába, hiszen annyi hasonló rakódott már belénk. Talán a sok gyerek miatt, akikről tudni lehetett, hogy napok óta kapaszkodnak már az ágakba, leveleket rágcsálnak, és isszák az áradás mocskos vizét. Talán mert világos volt, hogy az az öt nyomorult dél-afrikai helikopter képtelen lesz mindenkit időben kimenteni.

Fene tudja, miért voltak olyan különösen szívszorítók ezek a képek, ahogy a helikopterek légörvényétől szétfújt lombok közül kétségbeesett tekintettel néztek bele a kamerába, hiszen annyi hasonló rakódott már belénk. Talán a sok gyerek miatt, akikről tudni lehetett, hogy napok óta kapaszkodnak már az ágakba, leveleket rágcsálnak, és isszák az áradás mocskos vizét. Talán mert világos volt, hogy az az öt nyomorult dél-afrikai helikopter képtelen lesz mindenkit időben kimenteni.

Csakhogy ez mindig így van: természeti katasztrófák idején az első órákban-napokban kellene leginkább a segítség, de időbe telik, amíg a baj nemzetközi szinten is tudatosul, még a leggyorsabb döntések sem válthatók tettekre egyik pillanatról a másikra. Most, hétfő éjjel például már tudni lehet, hogy nagy eséllyel ugyanaz történik majd a következő napokban Madagaszkáron, ami az elmúlt hetekben Mozambikban, de ekörül még nincs hírverés, még csak a latolgatások szintjén áll a majdani segítségnyújtás. Pedig lehet, hogy - ha már árvíz - viszonylag olcsóbb lenne a látványos légi mentés helyett gumicsónakokat helyezni készenlétbe, jó sokat.

Ha az Alpokban lavina zúdul néhány síelőre, órákon belül ott köröznek a helikopterek. A katasztrófák azonban a szegény térségek szegény országaiban szedik áldozataikat. Vöröskeresztes adatok szerint a természeti csapások áldozatainak 96 százaléka a fejlődő országokban hal meg. Mozambik hadseregének egyetlen működő helikoptere van. A szomszédos Zimbabwe Zaire/Kongó polgárháborújához kölcsönözte a sajátjait, de ha nem ez volna a helyzet, akkor is a maga árvízkárosultjainak a megsegítésére használná őket. Dél-Afrikában pedig már most ideges a kormány: ki fizeti majd a cechet.

A humanitárius szervezetek még abban sem biztosak, hogy értelme volna egy olyan, gyors bevetésre alkalmas nemzetközi katasztrófa-elhárító alakulat felállításának, amelyet ilyen esetekben lehetne mozgósítani. A kritikus kezdeti időszakban ugyanis ez sem volna képes azonnal eljutni a világ bármely pontjára, később pedig már eseti szervezéssel is működhetne a dolog. A legcélszerűbb megoldásnak a helyi, regionális felkészülés tűnik. Ez viszont költséges előrejelző rendszerek kiépítését tételezi fel, hatalmas nemzetközi erőfeszítéssel. Nem is beszélve az együttműködésről - erről esetünkben csak annyit, hogy a február eleji első nagy áradáshullám után az igazi tragédiát az okozta, hogy Zimbabwéban - az önvédelem kényszerétől vezettetve - átvágták a Limpopo gátjait. Ezután zúdult rá a víz Mozambikra, teljesen elöntve például a százharmincezres Xai-Xai városát.

Az egyéni tragédiák sokaságára még gondolni se jó: egymás sorsáról semmit sem tudó, szétszóródott családtagok, terjedő kolera és malária, és persze a kétségbeejtő kilátások. Az utóbbiak azért is nyomasztók, mert Mozambik lakossága éppen mostanában jutott el odáig, hogy érezni kezdte egy Afrikában példaértékű felemelkedés, egy kisebbfajta gazdasági csoda eredményeit. (1975-ig felszabadító harc a gyarmattartó portugálok ellen, aztán, a függetlenség elnyerése után hidegháborús hátterű megosztottság a Moszkva-barát kormányzat és az - akkor még - rhodesiai, valamint a dél-afrikai fehér rendszer támogatását élvező ellenerők között, ami közel húszéves, kíméletlen polgárháborúvá szélesedett.) Joaquim Chissano elnök - elődje és a FRELIMO felszabadítási frontban egykor volt főnöke, Samora Machel halála után - felszámolta az államosító-kolhozosító államot, békét kötött a RENAMO gerilláival, habár ez még mindig ingatag kissé.

Az ország a Valutaalap és a Világbank mintagyereke lett, az idei évre már több mint tízszázalékosra becsült növekedési rátával. Most Chissano is csak annyit sejt, hogy a milliónyira becsült földönfutónak legalább tíz hónapon át külső segítségre lesz szüksége az életben maradáshoz.

A közvetlen életmentés után a fő feladat az élelmezés, az ivóvíz és a gyógyszerek eljuttatása a rászorulókhoz. De az árvíz még halottakat, állattetemeket, kimosott taposóaknákat sodor, ráadásul áprilisban már vetni kellene. És az időjárási előrejelzések lapzártánkkor további súlyos esőkkel fenyegetnek.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
2000/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...