Műholdképek alapján úgy tűnik, Észak-Korea újraindította jongbjoni atomreaktorát

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 30.

Külpol

Amelyben általános vélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára.

Észak-Korea nagy valószínűséggel újraindította jongbjoni atomreaktorát, amelyben általános vélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára – közölte hétfőn megjelent éves jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), amelynek szakértői 2009 óta nem juthatnak be az országba, ezért egyéb módon – főleg műholdak segítségével – figyelik Phenjan nukleáris tevékenységét.    

Észak-Korea a NAÜ-szakértők kitiltása után felgyorsította atomfegyver-fejlesztési programját, és hamarosan nukleáris kísérleteit is újraindította, a legutóbbi 2017-ben volt.

"2018 decemberétől egészen most júliusig nem utalt semmi reaktorműködésre, de azóta igen, egyebek között hűtővíz-eltávolítás, ami aggasztó és egyértelmű megsértése az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak" – olvasható a jelentésben, amely az észak-koreai atomprogram magvát adó, öt megawattos jongbjoni reaktorra utal. A NAÜ szerint ezenkívül gyanítható, hogy újra bányásznak uránt a pjongszani bányában.

A magas fokra dúsított urán az atomfegyverek másik fontos eleme a plutónium mellett.

A NAÜ bejelentés nélkül, tagállamai tanácskozása előtt teszi fel mindig az internetre éves jelentését.

Észak-Korea az utóbbi hónapokban azzal fenyegetőzött, hogy kiszélesíti atomprogramját, ha az Egyesült Államok nem hagy fel "az ellenséges politikával" vele szemben, ami nyilvánvalóan az amerikai büntetőintézkedéseket és a rendszeres dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat jelenti.

A NAÜ-jelentéssel kapcsolatban egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő közölte vasárnap a Yonhap hírügynökséggel, hogy sürgősen fel kell újítani a párbeszédet és a diplomáciát Észak-Koreával.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk