Nagy-Britannia erősítené katonai jelenlétét Kelet-Európában

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. január 30.

Külpol

A "fokozódó orosz agresszió" miatt.

Nagy-Britannia fontolóra vette katonai jelenlétének komoly mértékű növelését az európai kontinensen, mindenekelőtt Kelet-Európában – közölte vasárnap a Downing Street.

A londoni miniszterelnöki hivatal szerint ennek célja az európai határok megerősítése lenne "a fokozódó orosz agresszióval szemben".

A tájékoztatás nem pontosítja, hogy a brit kormány összesen hány katona európai telepítésének felajánlását tervezi. Johnson hivatala azonban egyenes utalást tett arra, hogy a csapaterősítés a Baltikumra összpontosítana: London a vasárnap ismertetett tervek szerint mérlegeli az Észtországban állomásozó brit katonai kontingens létszámának kétszeresére emelését és védelmi fegyverzetet is küldene a balti köztársaságba.

Nagy-Britannia jelenleg több mint 900 katonát állomásoztat Észtországban.

Boris Johnson a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: a fontolóra vett intézkedéscsomaggal a brit kormány azt az egyértelmű üzenetet küldi a Kremlnek, hogy nem fogja eltűrni Oroszország destabilizáló tevékenységét és mindig kiáll NATO-szövetségesei mellett.

A brit miniszterelnök közölte:

elrendelte, hogy a brit fegyveres erők készüljenek fel alakulatok kivezénylésére Európa egész területére már a jövő héttől,

hogy Nagy-Britannia képes legyen szárazföldi, tengeri és légi támogatást nyújtani NATO-szövetségeseinek.

A Downing Street vasárnapi tájékoztatása szerint London kormánytisztviselőket küld Brüsszelbe a jövő héten azzal a feladattal, hogy véglegesítsék a NATO-val a segítségnyújtási felajánlás részleteit. Emellett a tervek szerint Johnson a hét elején telefonon tárgyal majd Putyinnal és személyesen is felkeresi a térséget, hogy hangot adjon annak a véleményének: az elrettentés és a diplomácia elegyének sikeres alkalmazása nélkül több ezer emberélet veszhet oda Oroszországban és Ukrajnában egyaránt.

A brit kormányfő szerint ha Vlagyimir Putyin orosz elnök a vérontás és a rombolás útját választja, az tragédia lenne Európa számára. Johnson hozzátette: biztosítani kell, hogy Ukrajna szabadon dönthessen saját jövőjéről.

A Downing Street nem közölte, hogy Boris Johnson mely országokba látogat a következő napokban, de azt bejelentette, hogy Ben Wallace brit védelmi miniszter a héten – Johnson nevében – felkeresi Magyarországot, Szlovéniát és Horvátországot is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

    

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.