Nagy pofont kaphat ma a CDU

  • MTI
  • 2021. március 14.

Külpol

Két tartományi választás is lesz ma Németországban.

Tartományi törvényhozási (Landtag-) választást tartanak ma a németországi Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban.

  Mindkét délnyugati tartomány igen fejlett és jómódú, és várhatóan mindkettőben a kormánykoalíció nagyobbik, illetve legnagyobb pártja kapja a legtöbb szavazatot. Közös elem még, hogy a szövetségi szinten legerősebb párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge eredményre számíthat. Az is előfordulhat, hogy története legrosszabb helyi választási eredményét éri el.

    A járvány miatt mindkét tartományban rekordmagas lesz a levélben leadott szavazatok aránya. Ez meghosszabbíthatja a szavazatszámlálást, és előfordulhat, hogy csak hétfőn hirdetik ki az hivatalos előzetes végeredményt.

    A nagyobbik tartományban, a 11 milliós Baden-Württembergben - a 16 tartomány közül egyedüliként - a Zöldek pártja a vezető kormányzó erő, már 2011 óta. A miniszterelnök az inkább baloldali irányultságúként számon tartott ökopárt jobbközép, polgári szárnyához sorolt 72 éves Winfried Kretschmann. Vezetésével a Zöldek a nyolcvanas évek elején kezdődött történetük legnagyobb győzelmét arathatják. A választás előtti utolsó mérések szerint a szavazatok 32-33 százalékára számíthatnak.

    A második helyen a koalíciós társ CDU végezhet, 23-24 százalékkal, de a Zöldek és a CDU közötti feszült viszony miatt előfordulhat, hogy a Zöldek a vasárnapi szavazással kezdődő új kormányzati ciklusra más partnert vagy partnereket választanak.

    A négymillió lakosú Raja-vidék-Pfalzban 2013 óta a szociáldemokrata Malu Dreyer a kormányfő, akinek vezetésével az SPD a 15-16 százalék körüli szövetségi szintű támogatottságához képest nagyságrendekkel jobb eredményt érhet el. Az utolsó mérések szerint a szavazatok 30 százalékát szerezheti meg, ami ugyan gyengülés a 2016-os 36,2 százalékhoz képest, de a legnagyobb vetélytárs CDU támogatottsága is csökkent.

    Az arányokat tekintve leginkább az AfD támogatottsága eshet vissza - a 2016-os 12,6 százalékról 9 százalékra. A Zöldek és a liberálisok viszont látványosan erősödhetnek, a felmérések szerint az öt éve elért 5,3, illetve 6,2 százalék után a szavazatok 12, illetve 9 százalékát érhetik el, és folytathatják a 2016-ban kezdett kormányzást az SPD kisebbik partnereként.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.