Navalnij orvosa szerint "a beteg bármelyik percben meghalhat"

  • narancs.hu
  • 2021. április 18.

Külpol

Azonnali beavatkozásra van szükség.

A harmadik hete éhségsztrájkoló, börtönbe zárt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota rohamosan romlik, és "bármelyik percben meghalhat" - közölte szombaton a 44 éves ellenzéki aktivista, politikus egyik orvosa.

Jaroszlav Asihmin a Navalnij családjától kapott vizsgálati eredményekre hivatkozva azt mondja, hogy Navalnij káliumszintje vészesen magas, ami szívleálláshoz vezethet, megemelkedett kreatininszintje pedig veseproblémákról árulkodik.

A beteg bármelyik percben meghalhat

- összegezte Ahsimin. Anasztaszija Vasziljeva, a Navalnij által támogatott orvosszervezet vezetője szerint "azonnali beavatkozásra van szükség".

Navalnij kezdetben hátfájásra panaszkodott, és azt mondta, kezdi nem érezni a lábait, ezért azt kérte, hogy saját orvosai megvizsgálhassák, amit az orosz hatóságok megtagadtak, ezért éhségsztrájkba kezdett.

Szombaton több mint hetven világhírű művész és értelmiségi írt nyílt levelet Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezető egyre romló egészségi állapota miatt. A levél egyszerre jelent meg több európai lapban, köztük a Le Monde-ban, a Der Spiegelben és a Guardianben. A felhívásnak magyar aláírója is van, Nádas Péter – érdekesség, hogy az ő nevét nem említi a levélről beszámoló MTI.

Csatlakozott a kezdeményezéshez J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője, Herta Müller, Louise Glück és Szvjatlana Alekszijevics Nobel-díjas írók, továbbá Björn Ulvaeus, az egykori svéd popeggyüttes, az Abba tagja, Benedict Cumbarbatch és Kristin Scott Thomas színművészek, Niall Ferguson és Simon Schama történészek. Az aláírók szerint Navalnijnak sürgős kivizsgálásra és orvosi ellátásra van szüksége, ezt Putyinnak kötelessége biztosítani.

Navalnij fogvatartásának körülményeiről és a hírhedt pokrovi börtönről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.