Navalnijnak börtönbe kell vonulnia

  • narancs.hu
  • 2021. február 20.

Külpol

Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a valamivel több mint két és fél év letöltendő szabadságvesztését.

Helybenhagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben.

A fellebbviteli bíróság határozata értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több, mint két és fél évet kell letöltenie. Ez másfél hónappal kevesebb, mint amennyit február 2-án első fokon kapott, mert figyelembe vették az 2014. október 30. és 2015. február 18. közötti időszakot, amelyet az otthonába zárva kellett eltöltenie.

Ha más ügyekben nem szabnak ki rá újabb büntetést, a politikusnak 2023 júliusában vagy augusztusában kell kiszabadulnia. Azonban más eljárások is folynak ellene, egyebek között azon a címen, hogy hűtlenül kezelte és saját céljaira fordította az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnak (FBK) befizetett támogatását.

Navalnij próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésének letöltendőre változtatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket.

A politikus védői szombaton a szabadon bocsátását kérték a moszkvai városi bíróságtól az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vonatkozó döntése alapján. A strasbourgi bírói testület szerdán, a saját eljárási szabályzatának 39. szakasza alapján úgynevezett ideiglenes intézkedést rendelt el, és követelte Moszkvától a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság a politikus életét fenyegető kockázatok jellegére és mértékére, illetve fogva tartása általános körülményeire hivatkozott. Konsztantyin Csujcsenko orosz igazságügyi miniszter még aznap úgy reagált, hogy a követelés teljesíthetetlen, ellentmond az orosz jogrendnek, és nem tartalmaz jogi normákra hivatkozást. Az ügyészség a szombati tárgyaláson támogatásáról biztosította az elsőfokú bírósági ítéletet. Navalnij felszólásában rámutatott, hogy az EJEB határozata alapján el kell őt engedni. Azt hangoztatta, hogy a megmérgezését követően nem rejtőzködött az orosz büntetés-végrehajtás elől, mert az egész világ tudta, hogy hol tartózkodik. Rámutatott, hogy az Yves Rocher-ügyben rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje lejárt. Emlékeztetett arra, hogy önként tért vissza Oroszországba.

A pert kilenc európai nagykövetség képviselői figyelték a helyszínen. Az Európai Unió fontolóra vette, hogy a politikussal szembeni eljárás címén újabb szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben.

Navalnijnak szombatra kitűzték egy másik tárgyalását is. Azon egy második világháborús veterán megrágalmazása címén vádlott.

(MTI) 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.