Német választások - Feketén-sárgán

  • Kovácsy Tibor
  • 2009.10.01 00:00

Külpol

A nagy néppártok veszítettek, a karakteresebb ígéretekkel kampányoló kisebbek pedig nyertek a német választásokon. Meglepetés nem született, de a jövőben minden bizonnyal izgalmasabb lesz a német belpolitika.
A nagy néppártok veszítettek, a karakteresebb ígéretekkel kampányoló kisebbek pedig nyertek a német választásokon. Meglepetés nem született, de a jövőben minden bizonnyal izgalmasabb lesz a német belpolitika.

Sokan állnak értetlenül a tény előtt: hogyan lehetséges, hogy az ország még nyakig ül a válság következményeiben, a választók mégis soha nem látott mértékben támogatnak egy rendíthetetlenül liberális, "kevesebb adót és több piacot" követelő pártot? Az első elemzések szerint a kereszténydemokratáktól egymillió, a szociáldemokratáktól félmillió szavazó áramlott az FDP-hez, amely korábban elsősorban a jómódúak, az üzletemberek körében volt népszerű. Most viszont nem volt olyan társadalmi csoport az első választóktól a nyugdíjasokig, ahonnan ne szavazott volna rá minden tizedik ember - és még a munkanélküliek nyolc százaléka is rá voksolt (naná, hiszen a liberálisok javítani szeretnék a munkavállalási esélyeket). Van, aki szerint az FDP rendíthetetlen adócsökkentési ígéretei gyakoroltak vonzerőt, mások a párt gazdasági hozzáértésében bíznak, mert tudják, hogy az eddigi válságkezelés átmeneti sikerei távolról sem jelentik a kilábalás hosszú távú biztosítékát.

Azzal, hogy a Németországban megszokott színmegjelöléssel fekete-sárga koalíció jön létre, lényegében eltűnik a közös kormányzás két olyan vitakérdése, amely a kampányban is hangsúlyt kapott: sem a keresztény pártok, sem a szabad demokraták nem tervezik, hogy kihátráljanak az ország afganisztáni szerepvállalásából, és egyetértenek abban is, hogy még jó ideig szükség lesz az atomerőművekre.

Számok, álmok

Hiába oszlanak el egyre egyenletesebben a szavazatok immár öt párt között, az eddigi nagykoalíciónak a most körvonalazódó kormányszövetség az egyetlen alternatívája, még ha számszerűen volnának más lehetőségek is. A szociáldemokraták minden bizonnyal hajlanának egy vörös-sárga-zöld (néhány tartományban már kipróbált) szövetségre, de az FDP nem akar országos szinten a Zöldekkel közösködni. A vörös-vörös-zöld megoldást pedig (ahol a második vörös a keletnémet utódpártból kinőtt és nyugatnémet balosokkal erősített Balpárt) a szociáldemokraták utasítják el, habár ez a tartományi politizálás szintjén főleg saját belső konfliktusaikat mélyítette eddig.

A nagykoalíció talán éppen viszonylag súrlódásmentes, mondhatni, korrekt működése következtében őrölte föl a résztvevőit. A szociáldemokraták már előzőleg is sok szavazót veszítettek, mert az általuk levezényelt reformprogramok szembementek hagyományos táboruk szociális elvárásaival, ráadásul a Balpárt populista követeléseinek fényében sokan érthetetlennek tartották, hogy nem veszik figyelembe szakszervezeti bázisuk szavát. Úgy számolják az elemzők, hogy most mintegy másfél millió korábbi választójuk állt be a megfásult nem szavazók közé. A kereszténydemokraták népszerűsége ugyanezért, a hagyományos ellenféllel való békés együttműködés okozta fokozatos arculatvesztés következtében csappant meg, még ha ez nem is ártott különösebben Angela Merkel személyes népszerűségének.

A választási eredmények mögött hellyel-közzel látványos területi eltérések rajzolódnak ki. A legfontosabb sajátosság változatlanul a keleti tartományok lakosságának elkötelezettsége az utódpártból (PDS) pár éve formálódott Balpárt iránt, amely egyes kelet-berlini, illetve türingiai választókerületekben 40 százalékot is képes volt elérni. Ugyanakkor az Oscar Lafontaine nevéhez köthető egykori szocdem balszárny egyes tagjai csatlakozásának hála, a párt nyugaton is szinte mindenütt megugrotta az ötszázalékos küszöböt (Lafontaine hazai pályáján, Saarbrückenben 24 százalékukkal alig maradtak le az SPD mögött). A Zöldek, mint várható volt, főleg a nagyvárosokban szerepeltek jól - Stuttgart I. választókerületében például 22 százalékot kasszíroztak, de itt az FDP is megelőzte a szocdemeket a maga 19,5 százalékával. Az igazi alternatív baloldali fészek természetesen változatlanul Berlin központja, ahol a Zöldek két kerületben is rávertek néhány százalékot az SPD-re. A keresztény pártok helyi eredményei nagyjából kiegyensúlyozottan hozzák a 33,8 százalékos országos átlagot. Bajorország néhány választókerületében a CSU változatlanul képes az 50 százalék fölötti eredményre, ami a CDU számára már csak álom: Merkel északkelet-német választókerületében (Stralsund és környéke) ő maga megszerzett ugyan 49,3 százalékot, de listán a CDU csak 37,3 százalékot ért el (a Balpárt 28,6-et).

Ugrik, lép

A szociáldemokraták nagy bukása változásokat vetít előre, de egyelőre nem nagyon látszik, hogyan bújhatna ki a párt a harapófogóból, amelybe egyfelől saját reformista kurzusa, másfelől a Balpárt követeléseinek radikalizmusa szorítja. A választások előtti napok találgatásai még akörül forogtak, hogy amennyiben nem lesz nagykoalíció, Frank-Walter Steinmeier eddigi alkancellár és külügyminiszter személyében értékes, vezetésre termett politikust nyerhet a párt, aki ellenzékben a frakció élén máris az informális párthierarchia második helyére ugrik, és innen már csak egy lépés eljutnia a párt élére. Igaz, ekkor még Franz Müntefering, a pár hónapja egyfajta, jelentős részben éppen Steinmeier által levezényelt párton belüli puccsal az SPD élére visszahozott elnök még határozottan állította, hogy novemberben ismét ringbe száll a posztért. A vereség utáni kijelentései már ennek az ellenkezőjét sejtetik. Viszont a párttagság már nem állna meg itt, hanem a legújabb hírek szerint elküldené az egész vezető garnitúrát, beleértve Steinmeiert és Peer Steinbrück eddigi pénzügyminisztert is, akik - és sokan mások - annak idején a még Gerhard Schröder kancellársága idején (1998-2005) Agenda 2010 néven elindított és baloldali körökben élesen bírált munkaerő-piaci és szociális reformprogram mellé álltak. A várható, akár napokon belül kiéleződő személyes csatározások a vezető pozíciókért aligha fedik el, és még kevésbé oldják meg a német szociáldemokraták identitás-válságát, amely hovatovább az SPD néppárti mivoltát kérdőjelezi meg.

Ami a Zöldeket illeti, hiába értek el a 2005-ösnél jobb, 10,7 százalékos eredményt, változatlanul az FDP és a Balpárt mögött állnak a szavazatarányok hierarchiájában, vagyis nem is álmodhatnak a schröderi időkben egyszer már megvalósult kormányzati szerepvállalásról. Az FDP a maga látványos, 14,6 százalékos eredményével viszont csak akkor lehetne igazán boldog, ha a reménybeli kormányzati pozíciók mellé kellő befolyást is szerezhetne munkaerő-piaci és adócsökkentési elképzeléseihez. Az előbbiek lényege a meglehetősen rugalmatlan (a munkavállalók számára viszont biztonságot nyújtó) foglalkoztatási és elbocsátási előírásoknak a további lazítása, ami enyhíthetne a munkanélküliségen, viszont szerzett jogokat sértene. Az utóbbiak a hatalmas mértékű eladósodás miatt tűnnek idealisztikusnak és vakmerőnek, olyannyira, hogy nem csupán a keresztény pártok fékezik már jó előre az FDP lendületét, de maga Westerwelle is megjegyezte közvetlenül a választás után, hogy az adóreformot nem lehet öt napon belül végrehajtani.

Neked ajánljuk