Novák Katalin szerint hiányzik a valódi szándék a tűzszünetre

Külpol

A köztársasági elnök a szerb elnökkel tárgyalt, a francia Szenátus elnökével találkozott és részt vett a párizsi Békekonferencián.

„Erős, sikeres Európára van szükségünk” – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Gérard Larchet-val, a francia Szenátus elnökével folytatott pénteki találkozását követően. „A Békefórumot megelőzően Párizsban Gérard Larchet-val, a francia Szenátus elnökével napjaink kihívásairól beszéltünk” – tette hozzá.

A Franciaország második legfontosabb közjogi méltóságával folytatott megbeszélést megelőzően Novák Katalin a szerb elnökkel is találkozott. Aleksandar Vucic Novák szerint régi barát, stratégiai partner. „Alig várom, hogy hamarosan az Európai Unió tagjaként üdvözölhessük a szerbeket” – közölte.4

Novák Katalin pénteken a párizsi Békefórumon is részt vett. „A béke útjában álló akadályok lebontásán kell dolgoznunk” – mondta a plénum előtt. Kiemelte: az Ukrajna elleni orosz támadást a kezdetektől fogva egyértelműen elítéljük, az álláspontunk nem változott, és mindent meg kell tennünk a békéért.

Novák Katalin tíz pontban foglalta össze, melyek a béke ellen ható tényezők. Elsőként azt emelte ki, hogy békét annál nehezebb teremteni, minél régebb óta tart a viszály, a harcok elhúzódása egyre nagyobb pusztítást, szenvedést okoz, és a háború eszkalációjához vezet. Szerinte hiányzik a valódi szándék a tűzszünetre, a tárgyalások megkezdésére, s a háborús felek nem ismerik fel, hogy a harc nem visz közelebb a békéhez.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.