Orbán Afrikában: „Európában be van tiltva, ha egy ország nyíltan kereszténynek vallja magát

  • narancs.hu
  • 2019. március 28.

Külpol

„Így próbálunk barátokat gyűjteni a világban" – tette hozzá, majd közölte: a Zöld-foki Köztársasággal kötött megállapodás keretében tíz ösztöndíjas megy Magyarországra.

A keresztény kultúra közös gondolkodási alap Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság között – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában tartott sajtótájékoztatóján, miután kétnapos látogatása során fogadta őt Ulisses Correia e Silva kormányfő, Olavo Correia miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter és Luís Filipe Tavares külügyekért és közösségekért felelős miniszter.

false

 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda - Szecsődi Balázs

Az MTI tudósítása szerint Orbán emlékeztetett rá, hogy a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnökével együtt vannak a kereszténydemokrata internacionáléban, annak mindketten alelnökei, és azt mondta, amikor a Ulisses Correia e Silvával Budapesten találkozott, rájöttek, hogy a keresztény kultúra, amelyben nevelkedtek, lehetővé teszi, hogy egymástól több ezer kilométerre is hasonlóan lássák a világot.

Orbán Viktor azt mondta: ritka a mai világban, hogy egy ország magát nyíltan kereszténynek vallja. „Európában ez be is van tiltva” – fogalmazott, majd hozzátette: ott identitáskérdésekről nem lehet ilyen nyíltan beszélni, más világ van”.

Orbán elmondta azt is, hogy Magyarország az Európai Unióban az egyetlen, vagy két ország közül az egyik, amely támogatja a Zöld-foki Köztársaság vízummentességét, és hogy az afrikai országgal gazdasági és oktatási együttműködést kötöttek., a másik az oktatás.

A gazdasági együttműködés keretében létrejön a két ország között egy vegyesbizottság – közölte Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a megállapodás értelmében 35 millió euróból létrehoztak egy kötött segélyhitelprogramot, amelyet a Zöld-foki Köztársaság mezőgazdaságának, vízgazdálkodásának fejlesztésére fordítanak.

Orbán elmondta azt is, hogy régi hagyománya van a Stipendium Hungaricum programnak, melynek keretében külföldi diákoknak ad a magyar állam ösztöndíjat, hogy Magyarországon tanulhassanak.

„Így próbálunk barátokat gyűjteni a világban” – tette hozzá, majd közölte, hogy a Zöld-foki Köztársasággal kötött megállapodás keretében tíz ösztöndíjas megy Magyarországra, illetve ezen felül szívesen fordítanak pénzt arra is, hogy a Kodály-módszert népszerűsítsék a Zöld-foki Köztársaságban.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.