Őrizetbe vettek egy orosz nőt, aki merényletet tervezett Zelenszkij ellen

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 7.

Külpol

Az ukrán nemzetbiztonság közlése szerint az informátor korábban egy katonai boltban dolgozott.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azt állítja, hogy őrizetbe vett egy orosz informátort, aki légicsapást készített elő a Mikolajivi területen az ukrán elnök látogatása idején – számolt be a hírről a CNN.

Az állítólagos informátor Volodimir Zelenszkij július végi, Mikolajiv régióba tett látogatásáról gyűjtött információkat, és megpróbálta megszerezni az ukrán államfő útjának időpontját és megállóinak listáját.

Az SZBU ügynökei azonban úgy tudni, időben észlelték a tevékenységét, kommunikációjának megfigyelése során pedig megállapították, hogy a nő feladata volt az elektronikus hadviselési rendszerek és az ukrán fegyveres erők lőszerraktárainak beazonosítása is. Ennek érdekében körbeutazta a térséget és fényképeket is készített az ukrán infrastruktúráról.

A nyomozás szerint a meg nem nevezett gyanúsított a dél-ukrajnai Ocsakovban lakott, és korábban az egyik katonai boltban dolgozott eladóként.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.