Magyar Narancs: Sokan azok közül is hitelesnek tartják a Wałęsát terhelő iratokat, akik nem ellenségei. Például néhány neves történész, vagy az az Andrzej Milczanowski, aki 1992–1995-ben az ő bizalmasaként volt belügyminiszter egy jobb- és két baloldali kormányban. Igaz, ők hozzáteszik, hogy későbbi érdemei százszor nagyobbak. Volt ügyvédje és jogi tanácsadója, Jacek Taylor viszont azt mondja: ő nagyon jól emlékszik a 45 évvel ezelőtti, iskolázatlan fiatal munkás írására, és kizártnak tartja, hogy többoldalas jelentéseket tudott volna írni egyenletes kézírással, helyesírási és nyelvtani hibák nélkül. Ön szerint mi az igazság?
Konstanty Gebert: Én meggyőzőnek tartom azokat az érveket, amelyek szerint az iratok valódiak. Bár hozzáteszem, hogy egyetlen szakvélemény nem elég, a szakértők tévedhetnek.
MN: Erkölcsi szempontból a fő kérdés az, hogy a jelentések okoztak-e sérelmet embereknek. Néhány egykori munkástárs ezt máig állítja vagy élete végéig állította.
KG: Igen, ma úgy látszik, hogy némelyik jelentés komoly bajba kevert egyes embereket, bár megismétlem, hogy nem zárom ki a hamisítás lehetőségét.
MN: De akkor miért nem hozta nyilvánosságra ezeket az iratokat az akkori hatalom a 80-as években? Piszlicsáré ügyekkel próbálták lejáratni, hitelteleníteni Wałęsát, de azt nem közölték a központilag irányított sajtóban, hogy korábban a titkosrendőrségnek dolgozott. Pedig nagyot robbant volna.
KG: Erről csak találgathatunk. Szerintem azért nem használták fel ezeket a papírokat, mert ez öngyilkos lépés lett volna. Az emberek nem hitték volna el. Én például, aki akkor a földalatti mozgalomban dolgoztam, biztosan nem. De ha lett volna hatása, az egyszer és mindenkorra kizárta volna, hogy a hatalom megegyezhessen Wałęsával, márpedig őt még mindig jobb tárgyalópartnernek tartották, mint a Szolidaritás úgynevezett radikálisait. Továbbá nem akarták, hogy a szovjetek értesüljenek ezekről az iratokról, mert akkor nyilván átvették volna a dossziét, és attól kezdve ők határozták volna meg, mikor mi történjék vele, nem a lengyel pártvezetőség.
MN: Szűkebb körben azért terjesztett néhány másolatot az állambiztonság. Például 1982-ben az internálótáborban Anna Walentynowicz is kapott ilyet, az a hajógyári darusnő, akinek az elbocsátása eredetileg kirobbantotta az 1980-as sztrájkot.
KG: Igen, és ő sajnos attól kezdve Wałęsa ellensége lett. De terjesztettek olyan iratokat is, amelyek biztosan hamisítványok voltak, például amit a norvég nagykövetségnek küldtek, hogy megakadályozzák a Nobel-békedíjat. Inkább ilyen eszközhöz folyamodtak, és nem a valódi dokumentumokat használták.
MN: Vádolják Wałęsát azért is, mert internálása idején tárgyalt állambiztonsági tisztekkel és politikusokkal, és időnként olyasmit is mondott nekik, ami engedménynek látszott. De aztán mégis szilárd maradt. Jól érzem-e, hogy szondázta a partnereket, sokszor nem gondolta komolyan, amit mondott?
KG: Itt valamit világosan meg kell különböztetni. Most kétségtelennek látszik, hogy a 70-es évek elején Wałęsa ügynök volt. Ehhez azonban semmi köze annak, hogy Szolidaritás-elnökként milyen játszmákat folytatott az ellenfeleivel. Akkori taktikai kijelentései akkor lennének érdekesek, ha létezne bizonyíték arra, hogy 1980 után is függött a hatalomtól. De nem létezik. Wałęsa azt az együttműködést megszakította, és attól kezdve következetesen a hatalom ellen dolgozott. Az pedig ellenségként kezelte.
MN: Az ön által említett radikálisok egyike, Andrzej Gwiazda, aki 1981 őszén Wałęsa vetélytársa volt a Szolidaritás elnökválasztásakor, de alulmaradt, ma is azt állítja: Wałęsa nem szakított, mindvégig kollaboráns volt. Egy másik egykori harcostárs, Krzysztof Wyszkowski azt mondja: még a rendszerváltozás után, államfőként is a kommunisták markában volt, azok irányították. Döbbenetes gyűlölet árad a nyilatkozataikból.
KG: Ennek részben személyes ellenszenv az oka. Wałęsa nem volt túl demokratikus vezető a Szolidaritásban, és Gwiazdát mint fő ellenfelét sokat piszkálta, ő pedig őszinte meggyőződéssel károsnak tartotta a szakszervezet elnökének politikáját. De talán még fontosabb, hogy Gwiazda meg van sértődve a történelemre. A véletlenre, hiszen véletlen az, hogy Wałęsa lett a vezető, és később milliók számára a szabadság jelképe. Gwiazda jogosan érzi úgy, hogy ugyanígy ő is lehetett volna híres történelmi személyiség. De visszatérve Wałęsa internálás alatti magatartására: az számomra ma is erkölcsi példaképpé teszi őt. Szilárd maradt tanácsadóitól elzárva is, akik pedig fontosak voltak. Emlékezzünk rá, hogy a dolgok hihetetlenül gyorsan zajlottak. 1980 nyarán Wałęsa még egyszerű munkás volt, kevés politikai ellenzéki tapasztalattal. Nem volt kiemelkedő figura. Másfél év múlva ő Európa legfontosabb politikai foglya, és az egész államhatalommal szemben állva ki kellett találnia, hogyan mentheti meg a Szolidaritás mozgalmat. Ellenfelei lenézték, bohócnak tartották, mégis ő lett a győztes elvi engedmények nélkül. Elvezette a Szolidaritást az 1989-es győzelemhez. Megvédte a legendáját.
MN: Legendáját? Most mindent tagad, minden papírt hamisnak nevez, állítja, hogy soha nem írt jelentést és nem vett fel pénzt. Egyetért ön Milczanowski volt belügyminiszterrel, hogy szégyelli az egykori gyengeségét, azért nem vallja be?
KG: Ez sajnos igaz. A szörnyű hiúsága sem engedi. Ha már a politikai pályafutása elején elismerte volna, most nem lenne miről beszélnünk. Az volt a gyakorlat az ellenállásban, hogy ha valaki valamilyen helytelen lépést tett, például belement az együttműködésbe a hatósággal, ezt az első adandó alkalommal elmesélte mindenkinek, és ezzel lehetetlenné tette, hogy manipulálják. Lech ezt nem tette meg, csak egy homályos mondatot írt bele az önéletrajzába.
MN: Ön mit tudott? Az előbb erkölcsi példaképnek nevezte a 80-as évekbeli Wałęsát, de nem támadtak kétségei?
KG: Csak annyit tudtam, amennyit ő maga mondott. De azt azért el tudtam képzelni, hogy amikor a fiatal munkást az 1970. decemberi véres sortüzek után őrizetbe vették, aláírt valamit, hogy kiengedjék. Hát persze. Joggal gondolta, hogy az élete is kockán forog, emellett állapotos volt a felesége. Nem tudtam, hogy ennél többről volt szó, de azt is megbocsátottam volna, ha időben bevallja. Nem tette meg, ezzel ő maga ártott a legendájának. De biztos vagyok benne: ötven év múlva már csak arra fog mindenki emlékezni, hogy ő döntötte meg a kommunizmust vérontás nélkül, és nem ezekre a szerencsétlen állambiztonsági papírokra vagy a katasztrofális köztársasági elnökségére. A történelem számára ő az a mosolygó, bajuszos munkás marad, aki Nobel-békedíjat kapott.
MN: Akkor is, ha nem szerepel a mostani lengyel történelemtankönyvekben?
KG: Hát ez igazán nem azon múlik, hogy a mostani kormány mit tesz bele a tankönyveibe. A jövő tankönyveiben benne lesz mint a Szolidaritás hőse. Ez a mostani ronda történet viszont tönkreteszi az öregkorát, és ezért emberileg borzasztóan sajnálom, de ő is tehet róla.
MN: Wałęsa mélyen vallásos, mindig hallgatott az egyház tanácsaira, II. János Pál pápához pedig szoros kapcsolat fűzte. Miért nem szólal most meg a püspöki kar? Két nyugdíjas püspök kivételével senki sem védte meg.
KG: Az egyház másról is hallgat. Nem védi meg a más bőrszínű menekülteket sem, akiket egy vezető politikus ragályterjesztő élősdieknek nevezett. Az egyház még többet tett saját legendájának lerombolásáért, mint Lech a sajátjáéért.
MN: Az előbb katasztrofálisnak nevezte Wałęsa 1990 és 1995 közötti államfői működését. Miért volt az?
KG: Mert Lech teljesen alkalmatlan volt elnöknek. Ő a tettek embere, állandóan csinálnia kell valamit, pedig a köztársasági elnöknek a háttérben, finoman kell egyeztetnie mindenkivel. Egy jó elnök stabilizál, Lech viszont kavart és balhézott.
MN: De 1990-ben magától értetődő volt, hogy neki kell az elnöknek lennie.
KG: Persze, elkerülhetetlen volt, de rossz következményekkel járt. Egyebek közt azért, mert Lech mindig rettegett attól, hogy a nála okosabbak kihasználják. Nem szégyellt tanácsot kérni, ez jó dolog, de örökké váltogatta a tanácsadóit, nem bízott bennük, mert félt, hogy manipulálják. A legnagyobb baj pedig az volt, hogy mivel az illegalitás idején a nagy vitákban szinte mindig neki volt igaza, elhitte, hogy ez örökké így lesz. Nagyon rossz egy politikus számára, ha túl sokszor van igaza.
MN: A Nemzeti Emlékezet Intézete kormányintézmény. Miért olyan fontos most a kormánypártot vezető Jarosław Kaczyńskinak, hogy Wałęsát erkölcsileg megsemmisítse? Valahol azt olvastam, hogy a rendszerváltozást, az 1989-ben alakult III. köztársaságot akarják megfosztani legitimitásától.
KG: Valóban erről van szó. Sőt az egész kommunistaellenes ellenállási mozgalmat akarják delegitimizálni, amelynek Wałęsa a jelképe. Igaz ugyan, hogy Jarosław Kaczyński rengeteg frázist mondogat a Szolidaritásról, amelynek szellemét szerinte ő képviseli, de a Szolidaritás egykori fontos embereinek zöme szemben áll vele.
MN: Ugyanakkor Jarosław Kaczyński azt állítja, hogy a Szolidaritás igazi vezetője az ő 2010-ben, a szmolenszki repülőszerencsétlenségben meghalt ikertestvére volt, Wałęsát csak kifelé mutogatták.
KG: Csakhogy ez nem igaz, csak az alternatív legenda építése, és biztos vagyok benne, hogy Lech Kaczyński ezt nem engedné. Szerintem nem volt túl jó köztársasági elnök és nagyon okos sem, de makulátlanul becsületes ember volt.
MN: Ellentmondást érzek. Ha az egész rendszerváltozás csak trükk volt a kommunisták hatalomátmentésére, ami miatt a mostani vezetőknek kell megvalósítaniuk az igazi rendszerváltást, akkor hogyan vezethette Lech Kaczyński a Szolidaritást, amely azt a rossz, nem igazi rendszerváltozást vezényelte le?
KG: Jarosław Kaczyńskit az ilyen ellentmondás nem zavarja. Wałęsa ügynök volt, Michnik, Mazowiecki és Geremek pedig rossz útra vitte a Szolidaritást, de Lech Kaczyński helyrehozta a hibát. Ez a szellemi akrobatamutatvány egyébként semmi ahhoz képest, hogy most Piotrowicz ügyész a hősük. (Stanisław Piotrowicz a kormánypárt befolyásos politikusa, a szejm igazságügyi bizottságának elnöke, aki egyebek közt az alkotmánybíróság szétverését irányította 2016-ban, a szükségállapot idején az állampárt tagjaként ügyész volt, és ellenzékieket, Szolidaritás-aktivistákat is vádolt politikai perekben. – D. A.)
MN: Mi lesz a vége ennek a történetnek? Van, aki már az ügyészséget emlegeti.
KG: A helyzet érdekes és paradox. Az az igazság, hogy Lech Wałęsa hazudott az átvilágítási bíróság előtt, amikor tagadta együttműködését a titkosrendőrséggel. Ez pedig bűncselekmény. (1997 és 2007 között minden köztisztségviselőnek kinevezése vagy megválasztása előtt nyilatkoznia kellett, hogy volt-e kapcsolata az előző rendszer belügyi szerveivel. Ha a nyilatkozattal kapcsolatban kétség merült fel, különbíróság elé került az ügy, amely a hazugságon kapott nyilatkozót eltilthatta a közhivataltól. Wałęsa a 2000-es választás elnökjelöltjeként került e testület elé, amely tisztának nyilvánította, mert hamisítványnak minősítette az akkor ismert terhelő anyagokat. – D. A.) Tehát pert lehetne indítani. De szerintem nem lesz. Sok mindent lehet mondani Kaczyńskiról, de nem öngyilkos típus. Ha Lech Wałęsát bíróság elé állítanák, ő újra az lenne, ami sok millió ember számára megmaradt: a szabadság jelképe, akit egy kegyetlen rezsim bánt. Azt tudná mondani: megint üldöznek, mert hű vagyok a Szolidaritáshoz és Lengyelországhoz. Ez a mostani kormányt két vállra fektetné. Egy ilyen perből Wałęsa akkor is diadalmasan kerülne ki, ha elítélnék. Gondoljon 1988-as élő tévévitájára a rezsimpárti szakszervezet vezetőjével! A Lengyel Egyesült Munkáspárt boldogan belement, mert biztosra vették, hogy Alfred Miodowicz kikészíti a buta melóst. Fordítva történt. Azon a napon rendült meg a rendszer. Kaczyński aligha kockáztatja meg, hogy eljátssza Miodowicz szerepét. Persze a bíróságon személyesen nem ő lenne jelen, de az ő rendszerét rendítené meg Wałęsa győzelme. Ezt nem vállalhatják.
| Névjegy Konstanty Gebert (1953) lengyel pszichológus, újságíró, Dawid Warszawski írói néven ismert politikai elemző. 1976-tól a KOR (Munkásvédő Bizottság) aktivistája, az 1980-as években az illegális ellenzéki sajtó munkatársa. 1980 óta ismeri Lech Wałęsát. A ma ellenzéki liberális Gazeta Wyborczának annak 1989-es indulása óta dolgozik. |
| A bálvány Lech Wałęsa (1943) a gdański Lenin Hajógyár elbocsátott munkásaként 1980 augusztusában a gyár sztrájkbizottságának élére került, majd miután az állampárt kénytelen volt beleegyezni a tőle független szakszervezet létrehozásába, ő lett az országossá vált, fénykorában 10 millió tagú Szolidaritás Független Szakszervezet elnöke. A szükségállapot bevezetése után 1982 őszéig internálva volt, szabadon engedése után pedig köré összpontosult az ellenállási mozgalom. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott. 1989-ben ő vezette a kormánnyal tárgyaló küldöttséget a békés rendszerváltást megalapozó kerekasztal-megbeszéléseken. 1990-ben ő lett az új Lengyel Köztársaság első közvetlenül választott elnöke, de 1995-ben nem sikerült megőriznie tisztségét. Az ügynökmúltjáról évek óta szőtt történet 2016-ban kapott újabb fordulatot. Miután meghalt Czesław Kiszczak tábornok, az 1981 és 1990 közti belügyminiszter, kiderült, hogy otthon őrzött számos, Lech Wałęsával kapcsolatos dokumentumot. A Nemzeti Emlékezet Intézete ezeket hozzákapcsolta a volt államfő állítólagos ügynökmúltjáról amúgy is folyó vizsgálathoz, és január 31-én egy törvényszéki intézet szakvéleménye alapján bejelentette: a politikai rendőrségnek „Bolek” fedőnéven 1971 és 1975 között írt jelentések, valamint különböző összegek felvételéről szóló elismervények biztosan Wałęsa kezétől származnak. Az érintett szerint az iratok hamisítványok. |
