Miért fontos ez. Nagy ország, százharmincmillió ember, népszaporulat, stratégiai helyzet, Kína, Irán, térkép. Középhatalom.
Pakisztán formálisan és hivatalosan
demokratikus szövetségi állam
demokratikusan választott alsóházzal, a tartományi parlamentek válogatottjaként felálló szenátussal és az utóbbi kettő által megválasztott államfővel. A valóságban mindezek csak elvont keretek, amelyek a legjobb barátnak, Amerikának is eladható formákba öltöztetik a nagy földbirtokos családok és a hadsereg bonyolult érdekviszonyaiból burjánzó hatalmi huzakodásokat, egyezkedéseket, a mindezt átlengő korrupciót. Egy közéleti tisztátalanságokra vadászó nemzetközi megfigyelő csoport, a Transparency International szerint a pakisztáni - a nigériai után - a világ második legkorruptabb rendszere.
Az ország állítólag legtekintélyesebb lapja, a balos hírben álló Dawn az első szabad és tiszta választások éveként emlékezik 1970-re. Más források szerint az volt az az év, amikor Zulfikar Ali Bhutto választási vereségén felbosszankodva gyorsan elintézte a győztes letartóztatását, a kudarcban főbűnös Kelet-Pakisztánban pedig katonásan lecsapott. A dolog vége az lett, hogy Kelet-Pakisztán különvált, így született Banglades, az pedig, hogy Banglades van, végképp senkinek se jó. Bhuttót például később felakasztották.
Ehhez képest hatalmas előrelépés, hogy az akasztató puccsista államfő, Zia-ul Haq beiktatott az alkotmányba egy módosítást, miszerint az államfő menesztheti a miniszterelnököt, ha az országnak ártani véli. Így Benazir Bhutto (és természetesen Nawaz Sharif) már csak átmenetileg félreállíttatott, amikor túlbonyolította maga körül a korrupt viszonyokat.
B. B. novemberben már másodszor járt így. Az a Faruk Leghari küldte el, akit lényegében éppen ő ültetett - nyilván bonyodalmas párton belüli frakcióegyeztetések eredményeként - az elnöki székbe, úgyszólván ő csinált belőle embert. Így mondja legalábbis ő maga. Az ügyvivő kormány ilyenkor szokásos kinevezését ezúttal is zord ígéretek követték a közélet végleges megtisztításáról, a bűnösök felelősségre vonásáról, a társadalmi igazságosság oly rég esedékes megteremtéséről, végül arról, hogy a gazdaság is helyre rántatik.
Most ez a gyakorlatban odáig ment, hogy a kormánytagok többször is
másodosztályon repültek
külföldre. A gazdaságban semmi sem mozdult, az ország továbbra is úgy tesz eleget a Valutaalap hitelkövetelményeinek, hogy a hadsereg lenyeli a költségvetés egyharmadát, a - hatvan százalékban földbirtokosokból álló - parlament által elfogadott mezőgazdasági adótörvény végrehajtását - ugyanazon klánok családjaiból álló - egyes helyi törvényhozások ott szabotálják, ahol tudják. A felelősségre vonásról pedig legyen elég ennyi: december végén még bizonytalan volt, ott lesznek-e valóban a korruptságuk miatt már leváltott volt kormányfők a jelöltek között, most viszont közismert, hogy az államfő egy választási alkuban elállt a vizsgálatoktól. Az alku lényege: Sharif cserébe nem állít jelölteket, ahol a PPP Leghari-féle szárnyának emberei indulnak, így viszont a B. B.-támogatóknak is adni kellett valamit.
És aligha ellenezte ezt a hadvezetés, amely talán éppen azért hallgat, mert tudja: nem veheti már olyan könnyen át az ország irányítását, mint Zia-ul Haq, aki a nyugati támogatók megértéséért egy afganisztáni állásfoglalást tudott nyújtani, ami természetesen érdekében állt az országnak is. Most nemzetközileg nem menne át egy puccs, most nem állásfoglalás kell, hanem a stabilitás vagy a látszata.
A közélet megtisztításának kérdése tehát nemlegesen eldőlt, volt még egy pont, ahová akaszkodva a választást még lehetett volna halasztani. Alkotmányos feltétel, hogy az urnaaktust népszámlálás előzze meg ésszerű időtartamon belül. Az utolsó 1981-ben volt, azóta a lakosság rég
megmásfélszereződött,
a legnagyobb város, Karacsi pedig azok közé tartozik, ahol 2015-ben várhatóan húszmillióan laknak. Ez - mondjuk így - az üzleti székváros. Rawalpindiben székel a hadvezetés, Lahore a szellemi székhely, jelentsen bármit is ez, és végül Iszlámábád a főváros, de közülük inkább csak Lahore játszik. Biztos, hogy népet számlálni ideje, hátha - mondjuk - máshogy vázolódnának a szavazókörzetek, és netán még az is kiderülne, hogy a PPP-PML-metszet nem a legfontosabb politikai választóvonala az országnak.
De eldőlt ez is, népszámlálás most sem lesz. És nem derülhet ki - az érintett legnagyobb szerencséjére -, hogy nincs-e valóban igazi tábora Imran Khnannak, a nemzeti krikettválogatott egykori kapitányának, nagyvilági ember, angol asszony, aki tömeggyűlések hevében egész mondatokat olvas föl papírról urdu nyelven. Ha indul egyáltalán a Tehrik-e-Insaf párt (igazságosságmozgalmat, effélét jelent) élén a választáson, ha nem vetette el a sulykot, amikor gyermeket nemzett egy - történetesen - éppen most jelentkező derék Los Angeles-i asszonynak, ahogy ellenségei mondják egyre konokabbul.
Viszont ha már az urdu nyelv, ott vannak a mohádzsirok, azok az urdu nyelvű és mohamedán vándor indiaiak, akik 1949-ben, a függetlenné válás után eldöntötték, hogy átszakadnak inkább Indiából Pakisztánba, a mai központi indiai állam, Uttar Pradesh területéről átmentek tehát az éppen létesülő Pakisztánba, lenni idegen test. Felülreprezentálva a pénzes-korrupt államigazgatásban. Szaglik szinte a visszásság. A mohádzsirok szélsőségektől (terrorcselekmény, vérfürdő) sem visszariadó - természetesen londoni - emigráns vezetésű pártja (MQM) is indul, jelentős sikereket vár Karacsiban, ahol ez a népesség él, sőt az összparlamentben is, és akkor ajánlkozhatna koalíciós partnerül bárkinek. Nos, az ilyen fejlemények kellemetlenül bizonytalan, iszlamista veszélyt sejtető felhangjaikkal együtt is megmozdíthatnák,
el a holtpontról
a pakisztáni közállapotokat.
Amely közállapotokat jól ábrázolja, hogy a reménybeli választási vesztes PPP-n belül ott van, ugye, Benazir Bhutto, ott van Sind szövetségi állam főminisztere, Utaz Bhutto, aki Leghari elnök környezetébe hajlik, és végül ott van Murtaza Bhutto özvegye, Ghinwa, egyszer talán ő lovagol majd be fehér lovon. Murtaza tavaly halt meg erőszakosan, és az ügyben Benazir férje, Zardari, egykor semmi kis földbirtokos, később felesége révén kulcsminiszter, sárosnak gyaníttatik. Ghinwa, a feleség libanoni, fiatal, a karacsi családi rezidencián Zulfikar Ali Bhutto hatalmas, festett képe alatt fényképezteti magát, ahol Benazir. Frakcióvezérként ő is indul, már töri az országban igencsak hivatalos, annál kevesebbek által beszélt urdut. Szavazatokat kap majd. Egyezkedik.
Benazirnak és Ghinwának azonos korú legnagyobb fia van. Õk ezt tudják, a hadsereg meg azt, hogy geopolitika van, a helyzet pedig mozgásban. Az atomfegyvert kell nézni, és azt, hogy a közép-ázsiai gazdasági térnyeréshez Afganisztánon át vezet az út, ide meg a nyugatiarculat-építésen át. A gazdasági modernizáció pedig csak átcsúszik valahol. A választás a lakosság várhatóan alig húsz százalékának szomorújátéka lesz, mert Pakisztánban is van tömegtájékoztatás, egyre világosabb, hogy csak a drasztikus lépések segíthetnek, vagy talán már ez is csak múlt idő, nincs, csak a káosz.
- kovácsy -
