Szudán: Válság, kezelésen

  • - kyt -
  • 1997. január 30.

Külpol

Szudánban bezárt a legtöbb egyetem, amire persze adja magát vállat vonogatni. Tizenhárom éve polgárháború, akkor még amerikai-szovjet volt a felállás, most kezd a konfliktus önmagáról szólni. A világ tizedik, Afrika legnagyobb országáról van szó. Egy hónap óta a déli-keleti felkelők vannak offenzívában, és pillanatnyilag nehéz elképzelni, hogyan maradhat egyben az ország, hogyan rendeződik véglegesre Afrika szarva.
Szudánban bezárt a legtöbb egyetem, amire persze adja magát vállat vonogatni. Tizenhárom éve polgárháború, akkor még amerikai-szovjet volt a felállás, most kezd a konfliktus önmagáról szólni. A világ tizedik, Afrika legnagyobb országáról van szó. Egy hónap óta a déli-keleti felkelők vannak offenzívában, és pillanatnyilag nehéz elképzelni, hogyan maradhat egyben az ország, hogyan rendeződik véglegesre Afrika szarva.

Katonai behívót kaptak a kiképzést már megjárt állami hivatalnokok, megszökött az országból és a házi őrizetből, konkrétan Eritreába, a puccsal buktatott egykori kormányfő, jó arcú, turbános ember, és ezzel a felkelők időközben nagy nehezen létrejött szövetsége erkölcsi támogatást kapott. Jól csinálta, egyenest a lánya esküvőjéről szökött meg. Igaz, korlátai nem voltak azért igazán szigorúak. Részt vehetett az általa irányított legfőbb ellenzéki párt megmozdulásain, a szintén háziőrzött kommunista pártfőtitkár nem győzte irigyelni a sajtónak olykor-olykor nyilatkozva.

Eritrea a maga részéről vérverítékkel függetlenedett az akkor még szovjetbarát Etiópiától, mire eltűnt a barátság alanya, úgy látszott, hogy jó példa lesz, háborúnak vége, építőmunka. De nem. A múlt visszaüt.

A Moszkva-csatlós Mengisztu-rezsim politikai és "nemzetiségi" ellenzői annak idején Szudántól kaptak támogatást, miközben Szudán maga megingott, a Szovjetunió felé maga is, a szövetségi elkötelezettségi kényes egyensúlyban. Aztán Etiópiában győzött az egyesült ellenzék, amely viszont nem tartotta már távol magát a szudáni belviszályoktól sem. (Etiópia és Eritrea ortodox keresztény ország, a dél-szudáni felkelők egyik nagy csoportja is az - vannak aztán animisták is, egymás közti törzsi ellentétekkel -, Kartúmban viszont az iszlamista irányzaté lett időközben a hatalom: veszély.)

A felkelők offenzívája december utolsó napjaiban indult, a világ sok mindenre figyelt, mondjuk erre nem. A hatalom a szomalizációtól, vagyis a teljes széthullástól, darabolódástól fél, a környező országok a legjobb esetben is távolságtartók, szudáni belügyet emlegetnek.

Az arab-iszlám világból főleg biztató szavak érkeznek, már ahonnan, Szíriából, Jordániából. Kartúm legfőbb támogatója most éppen Irán, egy olyan ország, amely Szudánhoz hasonlóan általában rajta van a szankcionálandó amerikai terroristalistán. De, és hogy még ködösebb legyen, Washington is meg-meginog, hiszen Dél-Szudánban amerikai koncessziós, gazdagnak ígérkező olajlelőhelyek vannak, nem világos, kivel kellene hosszú távon egyezkedni. Biztosabb közvetetten, tehát Eritreába, Etiópiába nyomják a fegyvereket. Errefelé ilyenkor előbb-utóbb éhínség szokott lenni, akkora, amire már kijön a CNN, és akkor a konfliktus fénypászmába kerül, adakozás, koncert a gyermekekért. Kezelődik a harmadik világ.

- kyt -

Figyelmébe ajánljuk

Grúzia nem Belarusz, de a helyzet eldurvulhat

Egyáltalán nem reménytelen a grúziai Európa-párti ellenzék törekvése, hogy kiszabadítsák az országot Putyin karmai közül, írja Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a múlt héten egy néppárti-szociáldemokrata-liberális-zöldpárti küldöttség tagjaként a kaukázusi országba utazott, hogy tüntetőkkel, Európa- és oroszpárti politikusokkal és civil szervezetekkel találkozzon.