Prigozsin: Készek vagyunk meghalni

  • narancs.hu
  • 2023. június 24.

Külpol

A Wagner-csoport egyes felvételek szerint éppen Voronyezsen halad át, de biztos információink nincsenek a bizonytalan puccskísérletről.

Miután Putyin az állami televízióban kijelentette, hogy leszámolnak a felkeléssel, a Wagner-zsoldossereg vezetője, Jevgenyij Prigozsin azt üzente a Telegramon, hogy „készek meghalni”, és ismét esküt tett arra, hogy letaszítsa a helyéről az orosz katonai vezetést. „Mind készen állunk meghalni. Mind a 25 ezren, és újabb 25 ezren. Meghalunk az orosz emberekért.”

Eközben felvételek terjednek arról, hgy Voronyezs régióban számos harci jármű halad át, de a régió kormányzója, Alekszander Guszev szerint ezek hamis felvételek. „Az orosz törvények szerint felelősségre vonhatók, akik ilyet terjesztenek” – fenyegetőzött.

A KyivPost pedig arról közölt videót, hogy Oroszországban leszedik azokat a plakátokat, amik a Wagner-sereghez való csatlakozásra buzdítanak.

Szentpétervárott elkordonozták a PMC Wagner Centert, a zsoldossereg központját. A TASZSZ beszámolója szerint az orosz Duma kinyilvánította hűségét Putyinhoz, elnöke pedig úgy fogalmazott, a Wagner-zsoldosok előtt egyetlen helyes út van, a saját népükkel kell lenniük, meg kell védeniük a hazájukat, és követniük kell az orosz elnök parancsait.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.