Putyin újabb követelésekkel állt elő Ukrajnával szemben

  • narancs.hu
  • 2022. március 4.

Külpol

Ukrajna demilitarizálása, el kell ismernie Moszkva fennhatóságát a Krím felett, és át kell adnia területeket az Oroszország által támogatott keleti lázadóknak.

Vlagyimir Putyin elnök szerint Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, de ragaszkodik ahhoz, hogy a békéhez az országnak teljesítenie kell Moszkva követeléseit - közölte a Kreml. Az AP szerint mindez azután történt, hogy Putyin telefonon beszélt Olaf Scholz német kancellárral.

A Kreml közlésének értelmében

Ukrajnának bele kell egyeznie a demilitarizációba, el kell fogadnia Moszkva fennhatóságát a Krím felett, és át kell adnia területeket az Oroszország által támogatott keleti lázadóknak.

Oroszország 2014-ben annektálta az ukrajnai Krím félszigetet, támogatni kezdte a kelet-ukrajnai lázadókat, miután Ukrajna korábbi Moszkva-barát vezetése megbukott. Putyin a szeparatista népköztársaságokat független államként ismerte el, közvetlenül azelőtt, hogy február 24-én katonai segítségért folyamodva megindította Ukrajna lerohanását.

Az orosz és ukrán tárgyalók csütörtökön megtartották második tárgyalásukat, és előzetes megállapodásra jutottak humanitárius folyosók létrehozásáról, amelyeken keresztük a civilek elhagyhatják az ostromlott ukrán városokat, illetve ezeken szállíthatók a humanitárius szállítmányok is.

Abban is megállapodtak, hogy folytatják a tárgyalásokat a rendezés módjáról, de Putyin kemény követelései miatt a kompromisszumra vonatkozó kilátások szinte esélytelennek tűnnek. Ukrajna ragaszkodik katonai függetlenségéhez és területi integritásához egyaránt. Az ukrán tárgyalók szerint ennek ellenére a hétvégén újabb tárgyalási fordulót tarthatnak.

Putyin szintén telefonon árulta el még tegnap Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy mi a célja: akkor azt mondta, hogy demilitarizálni akarja Ukrajnát, és el fogja érni, hogy az országnak semleges státusa legyen.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.