Fegyverkeznek: rakétavédelmi rendszereket vásárolnak a lengyelek és a románok is az USA-tól

  • narancs.hu
  • 2017. november 18.

Külpol

10,5 milliárd dollár értékben ad el az USA Patriot rakétavédelmi rendszereket Lengyelországnak, a románok 3,9 milliárd dollár értékűt vennének.

Jóváhagyta pénteken a külügyminisztérium a Pentagon bejelentése szerint a rakétavédelmi rendszer eladását Lengyelország számára. A fegyvereladást az amerikai külügyminisztérium engedélye után – mivel kifejezetten fejlett haditechnológiáról van szó – még a kongresszusnak is meg kell szavazni.
Antoni Macierewicz lengyel védelmi miniszter márciusban jelezte, hogy Varsó várhatóan aláírja a megállapodást a védelmi iparra szakosodott Raytheonnal a rakétavédelmi rendszerek vásárlásáról. Varsó elfogó rakétákat, robotrepülőgépeket, rövid hatótávolságú taktikai ballisztikus rakétákat vesz. A megállapodásban szerepelnek a legkorszerűbb, továbbfejlesztett Patriot fegyverrendszerek (PAC-3), radarok, lövegek, szállítóeszközök, karbantartási felszerelések, tartalék alkatrészek és szoftverek.
A Pentagon közlése szerint a két szakaszban lebonyolítandó üzletkötés lehetővé teszi Lengyelországnak, hogy olyan NATO-szövetségeseivel együtt vehessen részt légi és rakétavédelmi hadgyakorlatokon, mint Hollandia, Németország, Spanyolország és Görögország, amelyeknek szintén Patriot rakétarendszereik vannak.
Az Egyesült Államok Klaus Iohannis román elnök júliusi washingtoni látogatásakor Romániával is megállapodott Patriot-rendszerek eladásáról. Bukarest 3,9 milliárd dollárért szerez be rakétavédelmi rendszereket.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.