Románia eddig 35 256 tartózkodási engedélyt adott ki ukrán állampolgároknak

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. június 6.

Külpol

Ezek közül 4336 ember kért menedéket Romániától.

Románia 35 256 tartózkodási engedélyt adott ki a háború elől menekülő, átmeneti védelemben részesülő (menedékesként elismert) ukrán állampolgárok számára, 4356 ukrán állampolgár pedig menedéket kért Romániától - közölte hétfőn a bukaresti belügyminisztérium.

 A román bevándorlási hivatal (IGI) hat regionális befogadóközpontban biztosít szállást és ellátást a menedéket igénylő külföldiek számára. Ezek telítettsége a háború első heteiben elért 68 százalékról 53 százalékra csökkent. Tavaly az IGI mintegy 1100 férőhellyel gazdálkodott. Az ukrajnai háború kitörése óta a hatóságok nem közöltek már összesített adatokat, csak azt jelezték, hogy szükség esetén növelni fogják a befogadóközpontok kapacitását.

Románia március 19. óta személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek a háború elől menekülők átmeneti védeleméről szóló, március 4-én elfogadott európai uniós határozat alapján. Az ukrajnai menekülteknek az IGI bocsát ki fényképes tartózkodási engedélyt.

A román határrendőrség hétfői adatai szerint február 24. óta 1 millió 129 ezer ukrán állampolgár érkezett Romániába. Március 12. óta a hatóságok már nem tettek közzé pontos adatokat arról, hogy a menekültek közül hányan maradtak Romániában. A bukaresti média szerint számuk mintegy 80 ezerre tehető.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk